"a hiú politikus állandóan ki van téve annak a veszélynek, hogy színésszé váljék, és könnyen vegye a tetteinek következményeivel járó felelősséget, s pusztán azzal törődjék, milyen benyomást kelt."

(Max Weber)

Már a barokk kortól ismert, hogy a hatalom gyakorlóinak élete maga is egy színház volt: a királyi udvar a közélet színtere, színpada, ahol mindenki játszik, játssza a szerepét- írja a neves szociológus Goffman is. Ő dramaturgiának nevezte azt a módszert, ami a társadalmat színházként kezeli, ahol az emberek szimbolikus forgatókönyvek szerint élik életüket.

A politikai imázsépítéssel kapcsolatban minden kutatási eredmény, tanulmány és pszichológiai írás hangsúlyozza azt a tényezőt, hogy a politikai alany dramaturgiailag hiteles önábrázolást kell, hogy felmutasson. A hiteles alakítás a színdarab tetszési indexét növeli. Csak a hiteles politikus nem tapsot kap, hanem szavazatot.

A politikus is több szerepkészletből válogat. A politikai imázs felépítésekor gyakorlatilag az a helyzet áll fenn, hogy a politikus "személyes arca" és "politikai arca" között lavírozik. A politikusok is különféle kategóriákba sorolhatók, a szerepjátszáson belül is. Valaki képes személyes és politikai arcát egyszerre is viselni, valaki csak felváltva- valaki képtelen a hazug szerepjátszásra.

Na, de milyen a jó színész? Milyen imázst öltsön magára a politikus, hogy minél több szavazatot kapjon? Magyarán: mivel kelthet bizalmat az emberekben? Vessük össze a színészt és a politikust!

Hankiss Elemér írta valahol, hogy a hiúság igen rosszul áll a politikusnak, de annál inkább passzol a színészhez. Az a jó politikus, aki csupán eljátssza a politikus szerepét, vagy szívét-lelkét beleadva, magát kitárva alakít? Egyik sem. Ma pontosan azon dolgozik a PR-szakma nagy siserehada, hogy ne tűnjön fel, hogy az ösztönösnek tűnő politikus valójában hatalmas önkontrollt gyakorol mozdulataitól kezdve, a beszédén át, a média-megjelenéséig.

Mi az, ami eladhatóvá tesz egy politikust? Max Weber kitűnően írja le a politikusokkal szembeni elvárásokat, mely szerint három tulajdonság döntő egy politikus számára: szenvedély, felelősségérzet és arányérzék.

A politikus imázsához még számos tényező hozzátartozik, így a külső megjelenés (arc, ruházat, mimika, gesztusrendszer, mozgás). A jó külső nem hátrány, de a retorikai képességek és a karizma is "elkel". A politikusnak kell érnie, hogy a közönség érzelmileg elfogadja őt, hogy hitelesnek és megbízhatónak tartsák, és el kell hitetnie, hogy szaktudása alapján ő a legalkalmasabb bizonyos feladatok ellátására.

A mimika és az érzelmek kifejezése fontos a politikusok esetében is. Mi hogyan ül ki arcukra, és milyen gesztusrendszert használnak. Már az 1700-as években vizsgálták a színészek egyetemes gesztus- és mimikarendszerét: félelmetes hasonlóságok fedezhetők fel a mai politikusok megnyilvánulásaival összevetve! Hagyományos, közönségnek beszélő színházi mozdulatrendszer működik náluk- csak nézzk meg a politikusokról készült sajtófotókat!

A nézőközönség-szavazókhoz való is érdekes adalék lehet a színész-politikusok esetén: aki lenézi közönségét, elveszett. Ha csak szerepet játszik, előbb-utóbb lebukik. Magyarán: aki hülyének nézi a választópolgárokat, elbukik. A színész és néző kapcsolata az aktuális játékon áll vagy bukik, az egyes előadások megismételhetetlenek. A politikus és választó viszonyát is nap mint nap újra kell építeni.

Baj-e, hogy színészek a politikusok? Marketingfogások nélkül nem biztos, hogy minden üzenet eljutna a néphez. A politika szerepjáték-el kell fogadni. A politikus a párt reklámozó arca. Ehhez társul a sajátos előadásmód, színészi képesség. Már az ókori görögök is...tudjuk, ők is megküzdöttek a szavazatért, kiálltak, felépítették beszédüket, érveltek, színészkedtek.

Az igazi politikus színész. Színész, akinek játékszere a hangja, a mozdulatai, a Parlament, a díszlet és a szavazók vágyai.

Aztán vagy rájövünk, hogy csak vásári pojácákkal van dolgunk, vagy ha vakok vagyunk, akkor örökké csepűrágók vezetnek minket orrunknál fogva.