Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Beavató suli - gátlásos tini lányoknak

Óriási az érdeklődés arra az idén indult edukációs programra, amelynek fő témája a kamaszkorban bekövetkező változások, beleértve a nővé válást és az ebben a korban jelentkező bőrproblémákat. A 12-13 éves lányok számára kidolgozott Manna Suli tavasszal indult, két hónap alatt 120 iskoláshoz jutott el.

Az ősszel folytatódó előadásokon a lányok nyíltan kérdezhetnek az őket érintő témákról, mint például a menstruáció, vagy a pattanások kezelése. A cél a serdülőkori átalakulások természetessé tétele egy gátlásos és gyakran információhiányos korosztály számára. A program létrehozója a következő generáció tudatos nevelésében elköteleződő Manna Natúr Kozmetikum.
A lányok a szépségápoláshoz is kapnak tanácsokat

„A kamaszok gátlásosak és bizonytalanok, kevés hiteles választ találhatnak az interneten vagy korcsoportjukban életük nagy kérdéseire. A Manna Suli című program alapvető célja, hogy őszinte és nyílt beszélgetést kezdeményezzen a kamaszkori változások látható és érezhető jeleiről.” mondta el Hoppál Bori ismert testtudat-oktató, aki közel 15 éve aktív ezen a területen. .

Az előadásokon szóba kerülnek a változások okai, a lelki folyamatok és a természetes, ideáloktól mentes szépség is. A testi érés egyik mérföldköve a pubertáskor, ami természetes fejlődési krízissel jár. Ebben a krízisben nyújt nélkülözhetetlen segítséget az a személyes tanácsadás, amelyet a Manna Suli visz el az iskolákba.”

A program idén áprilisban indult
 A program második részében a tudatos bőrápolásról kapnak hasznos ismereteket a tinik.

„Ez tulajdonképpen egy beavatás, egy női kör, ahol megvitatjuk a lányokkal, a testükkel és a lelkükkel kapcsolatos olyan kérdéseket, amelyeket nem szívesen beszélnek meg sem otthon, sem az osztályfőnöki órán. A program idén áprilisban indult, az első két hónapban összesen négy budapesti iskolában fogadtak bennünket.

Lelkesedésünket megerősítette, hogy számos pozitív visszajelzés érkezett hozzánk a résztvevő intézményekből, a pedagógusoktól, iskolaigazgatóktól, szülőktől és gyerekektől arról, hogy ez a találkozás mennyi új információval szolgált, mennyire más megvilágításba helyezi a nővé válás, a testtudatosság és a testápolás kérdését és mennyire más szemléletmódot közvetít, mint amit eddig megszokhattunk”– mondta el Varga-Darabos Andrea.a Mannaszappan alapítója. (Képek: sajtóanyag)

Furán mutál a kamasz fiad? Járj utána, miért!
Kamaszkorban a hang mélyülni kezd, a felnőttkor elejére pedig kialakul a stabil férfihang. Ha ez 17 éves korra sem következik be, feltétlenül fül-orr-gégészhez, majd beszédtanárhoz kell fordulni, mert a probléma a serdülő társas kapcsolatait és pályaválasztását is befolyásolhatja.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.