Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Becsületkasszás italautomaták Budapesten

Izgalmas kezdeményezés kezdődött augusztus 29-én és tart egy hónapig a fővárosban, mely egyfajta képet adhat arról, hogy mennyire fontos számunkra a becsület. Egy nyugat-dunántúli pénzintézet, a Sopron Bank, székhelyének régiójára jellemző "becsületkasszákat" állít ki Budapest két pontján. A nagyvárosra formált becsületkasszákból - azaz hideg ásványvizet kínáló italautomatákból - a palackozott vizet meg lehet venni, de el is lehet venni. Azt, hogy fizet vagy nem, a vásárlók becsületére bízzák. Az akcióból befolyt pénz duplája a Csodalámpa Alapítványé lesz, a szervezők pedig ígérik, a becsület-indexet az akció végén közzéteszik.


Nyugat-Dunántúlon, Soprontól egészen Szombathelyig sok helyen találkozhatunk hokedliből, kisasztalból, rajta néhány háztáji terményből és egy pénzgyűjtő befőttesüvegből álló magányos standokkal. A termények csinos kis zacskókba csomagolva, a porták előtt magukra hagyva várják, hogy az arra járó elvegyen egyet és az ellenértéket a befőttesüveg-perselybe tegye. Ezek a becsületkasszák bizony működnek, a termény fogy, a pénz gyűlik. Nem véletlenül általános vélekedés, hogy a nyugat-dunántúli emberek becsületesebbek a magyar átlagnál. Ez vajon tényleg így van, vagy megélhet máshol is egy ilyen kezdeményezés?

A nyugat-dunántúli régió egy régi és szinte csak erre a régióra jellemző hagyományát hozza el Budapestre a “hűség városából” a Sopron Bank azzal a céllal, hogy feltegye a kérdést: a fővárosban vajon hogyan él meg a fair-play e szimbóluma? Augusztus utolsó hétfőjétől négy héten át két italautomata képében "reinkarnálódik" Budapesten a Sopron-környéki becsületkassza a fővárosban, az egyik a Bajcsy-Zsiliszky út-József Attila utca sarkán álló irodaház árkádjai alatt, a másik pedig az óbudai Kolosy téren áll majd.



Az nagyvárosi italautomata-becsületkassza működése egyszerű: 0,5 literes ásványvizet ad, 50 Ft-ért. Az átlagos automatáktól eltérően azonban, ezen a gépen olyan gombot is találunk, mely fizetés nélkül is kiadja a palackot. Az automata mellett nem áll őr vagy hosztesz, nem figyelik biztonsági kamerák és a gép sem készít fényképet a használókról. Így csakis a vásárló lelkiismeretén múlik, hogy fizet-e a vízért és ezáltal támogatja a Csodalámpa Alapítványt vagy ingyen viszi el a vizet.

A CSODALÁMPA közhasznú alapítvány célja olyan – életet veszélyeztető betegségben szenvedő – 3 és 18 év közötti gyerekek egy-egy kívánságának teljesítése, ahol a család anyagi helyzete azt nem teszi lehetővé.

A kezdeményezés egy hónapig tart, a szervezők pedig ígérik, a becsület-indexet az akció végén közzéteszik. További információ az akcióról a www.becsületkassza.hu weboldalon olvasható.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.