Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Bekavarhat az a fránya pajzsmirigy a kánikulában

Akik rendszeresen szednek valamilyen gyógyszert, már jól tudják, hogy ha nyaralásra, hétvégi kiruccanásra készülnek, akkor időben ellenőrzik, hogy elég lesz-e a hazaérkezés utáni napokra is a gyógyszerük. Gondolnak a rendkívüli helyzetekre is, a szükségesnél inkább többet visznek magukkal, mint kevesebbet. A gondos felkészülés mellett is előfordulhatnak azonban olyan kellemetlenségek, mint a készítmények helytelen tárolásából eredő rosszullétek.

Akkor is megtörténhet, ha rendszeresen szedi a gyógyszereit

- Csökkent pajzsmirigyműködés miatt kezelem évek óta azt a beteget, aki egy Afrika déli részét érintő utazásról tért vissza azzal az elképesztő megfigyeléssel, hogy ismét olyan panaszai vannak, mint amikor elkezdődött a betegsége – mesél el egy betegével történt korábbi tanulságos esetet Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa.

Kép: publicdomainpictures

Feledékennyé vált, sokat hízott (pedig sokat gyalogoltak), gyengévé váltak lábai, szemei erősen duzzadtak, nyakában feszülést érzett. Hazaérkezve a laborvizsgálat is igazolta a magas TSH-értéket, és panaszai is megfeleltek a csökkent a pajzsmirigyműködésnek. A beteg váltig állította, hogy szabályszerűen, a korábbiak szerint szedte reggelente a gyógyszert.

A hőség ártalmai

- Alapos beszélgetésünk, részletes beszámolója során a hölgy elmondta, hogy nagyon sokfelé jártak, és azon a részen igen nagy volt a forróság. Mivel folyamatosan úton voltak és a legtöbbször csak éjszakára álltak meg pihenni, a bőröndök egy részét pakolták csak ki az autóból. Kiderült, hogy a gyógyszerek rendre – napközben is, a tűző napon – az autóban maradtak és ezzel a történet meg is oldódott. Elmondtam, hogy egyes gyógyszerek, ide tartoznak a pajzsmirigygyógyszerek is, a nem megfelelő tárolás miatt, a nyári hőségben hatástalanná válhatnak, 30 C fok felett lebomlanak és elveszítik hatásukat. Ez történt ebben az esetben is, a hölgy panaszai az új gyógyszer felírása után csökkentek, majd megszűntek. A teendő tehát egyszerű: a gyógyszereket ne hagyjuk meleg helyen, és akkor hatásosak maradnak - tette hozzá a szakorvos.

Így igyál tejet, ha cukorbeteg vagy!
A tej fontos tápanyag a szervezet számára, amelyből ajánlott naponta 0,5 l-t vagy ennek megfelelő tejterméket elfogyasztani. Azonban, mi a helyzet, akkor, ha valaki cukorbeteg. Lehet-e tejet fogyasztani vagy teljesen le kell mondani róla? Mennyit lehet meginni belőle? Mivel lehet helyettesíteni? Ezekre a kérdésekre segít választ adni Sárga Diána, a Budai Endokrinközpont dietetikusa.

Arra is figyeljen, hogy mivel szedi be a gyógyszereit!

A nyaralás ideje alatt az étkezési szokásaink is változhatnak, szeretünk új ízeket kipróbálni. Ezzel természetesen nincs is gond, arra azonban figyeljünk, hogy a gyógyszereket továbbra is lehetőleg vízzel vegyük be! A grépfrút és a pomelo gyümölcsökből készült italok a reggeli ételek gyakori összetevői. Fontos tudni, hogy a két gyümölcs gátolhatja bizonyos készítmények felszívódását – figyelmeztet Balázs professzor. A jelenség magyarázata, hogy ezek a gyümölcsök jelentős mennyiségű olyan anyagot tartalmaznak, amelyek csökkentik a gyógyszerek felszívódását. Hogy ezt elkerüljük, lényeges, hogy csak 1-2 órával a gyógyszer bevételét követően fogyasszuk az említett gyümölcsökből készült italt, így nem okoznak problémát – hangsúlyozza Balázs professzor.

(Forrás: Budai Endokrinközpont)

 

 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.