Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Belőled is lehet cukorbeteg!

Magyarországon ma több mint hétszázezer diagnosztizált cukorbeteg él, és körülbelül félmillió azoknak a száma, akik már cukorbetegek, de még nem tudnak róla. A kilátások még riasztóbbak, hiszen 10 év múlva a 20-70 év közötti korosztályban már minden tízedik ember cukorbeteg lesz nálunk! Nagyon fontos tehát, hogy megfelelő információval rendelkezzünk erről az eleinte észrevétlen, de szövődményeit tekintve igen súlyos betegségről. Ebben segít egész napos ingyenes programjaival a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete november 12-én, a Diabétesz Világnapon, a Lurdy Rendezvényközpontban!!!

MENJ EL!!!
A Cukorbetegek Budapesti Egyesülete által szervezett diabétesz világnapi rendezvényen ingyenes mérésekkel, szűrésekkel, vizsgálatokkal (vércukor, HbA1C, digitális EKG, neuropátia, koleszterin, vérnyomás, testzsír stb.) ellenőrizheti valamennyi érdeklődő a saját egészségi állapotát, amellyel kapcsolatban egyéni tanácsadással is szolgálnak a szakemberek!

Minden év november 14-én, Frederick Banting, az inzulin egyik felfedezőjének születésnapján ünnepeljük a Diabétesz Világnapot. Az 1991 óta ismert Világnapon minden évben megneveznek egy-egy központi témát, ami idén a diabétesz szemészeti szövődményei.

A számos kiváló szakember közreműködésével megvalósuló világnapi esemény legfőbb célja felhívni a figyelmet arra, hogy tudatos életvezetéssel cukorbetegen is teljes élet élhető. Természetesen ez már egy következő lépés, mert a legfontosabb az, hogy egyáltalán kiderüljön, és minél előbb derüljön ki, hogy érintettek vagyunk-e ebben az igen súlyos szövődményekkel járó betegségben. Kétségbeesni akkor sem szabad, ha megvan a diagnózis, ugyanis sokféle eszköz áll rendelkezésünkre, hogy védekezzünk a diabétesz romboló hatásaival szemben. Ezek többsége azonban odafigyelést és fegyelmet igényel, ráadásul nem csak a betegtől, hanem közvetlen környezetétől is.

- A cukorbetegséggel lehet, de eleinte nem könnyű együtt élni, hiszen ez gyakran egy teljesen új életmód kialakítását jelenti, miközben az élet más területein változatlanul helyt kell állnia a betegnek - mondja Füzesi Brigitta, a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének elnöke. - Valamennyi érintettnek, beleértve az együtt élő családtagokat is, sok segítségre és türelemre van szüksége a megfelelő ismeretek elsajátításához. Világnapi rendezvényünkkel támogatást és megoldási mintákat szeretnénk nyújtani a cukorbetegséggel élők és családtagjaik számára a mindennapi problémák leküzdéséhez - tette hozzá.

Cukorbetegség :cukor, cukormérő, Kép: pixabay

A nap mottója: „Tartsa kézben diabéteszét!”, ahol az elhangzó előadásokon szó esik a - valójában egészséges étkezést jelentő - „rettegett” diétáról bemutatva az OKOSTÁNYÉR®-t, amely az egészséges felnőtt lakosság számára készült legújabb táplálkozási ajánlás. Az érdeklődők megtudhatják a több százezer embert érintő inzulinrezisztencia helyes étrendjének feltételeit, a cukorbetegség és a lisztérzékenység kettős diétájának módszerét, a rendszeres mérések és vizsgálatok fontosságáért, de feltárul a pajzsmirigy problémák és a cukorbetegség közötti szoros kapcsolat oka is.

Buli!
A nap vendégei Lang Györgyi és Kovács Áron lesznek, akik a cukorbetegség ellenére ugyanolyan aktívak és szórakoztatóak, ezzel is bizonyítva, hogy megfelelő életvezetés mellett cukorbetegen is teljes élet élhető!

A Diabétesz Világnap nemzetközi témája kapcsán arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy ma Magyarországon a cukorbetegség a szerzett vakság leggyakoribb oka. Becslések szerint 750.000 ezer ember szenved ebben a betegségben, közülük 37.000-en vak, és jelenleg évente további 1000 cukorbeteg veszíti el a látását!

Egy, a látás világnapján – többek között diabétesz betegszervezetek részvételével – megtartott szakmai kerekasztal megbeszélésen egyetértés volt abban, hogy a diabeteses betegek megfelelő szűrésével, és a már kialakult betegség modern kezelésével megelőzhető lenne a vakság. Ehhez mind a kezelőorvosok (gondoljanak a szemészeti szűrésre), mind az érintettek (a cukorbeteg menjenek el, és ha kell, kérjenek szemészeti vizsgálatot), mind a döntéshozók (biztosítsák a szűrések és a látást megmentő terápiák megfelelő hozzáférhetőségét) együttműködésére szükség van.

A tájékoztató előadásokat gyakorlati útmutatók egészítik ki: dietetikusok tanítják meg az érdeklődőknek a diétás főzés és tápanyagszámítás alapjait, szakápolók mutatják meg a helyes vércukormérés és inzulinadagolás technikáit, valamint a kompressziós pólya megfelelő alkalmazását, amely ödéma és a cukorbeteg lábsebek esetén elengedhetetlen a gyógyulás szempontjából. A részletes programot itt találod!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.