Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Béres Alexandra, a hegyek hercegnője

Végtelen lejtők, vakító fehérség, tiszta levegő… csak pár dolog, ami miatt Béres Alexandra rajong a téli sportokért. Az életmód tanácsadó egyik kedvenc sportja a síelés, de sajnos évente csak néhány alkalommal hódolhat szenvedélyének. Most azonban egy szimulátornak hála egy rövid időre újra a lejtőkön érezhette magát.

 

Kép: sajtóanyag

Béres Alexandra minden évben síelni indul családjával, tavaly decemberben kislánya életében először csatolta fel a sílécet. Az életmód tanácsadó nemrég a törökbálinti Telenor Házban próbálhatott ki egy különleges szimulátort, hogy a következő sítúrájáig se kelljen nélkülöznie egyik kedvenc sportját.

- Ötéves korom óta síelek, még versenyeken is indultam. Az Úttörő Olimpián - 6-7 éves koromban - harmadik lettem. Aztán elkezdem ritmikus sportgimnasztikára járni, végül emellett döntöttem, de a síelés megmaradt örök hobbinak. Ha tehetjük, minden télen elutazunk a családdal, ilyenkor természetesen a gyerekek is velünk jönnek. Mikor Panna kicsi volt és még nem tudott sílécre állni, akkor egy-egy alkalommal a kezembe vettem őt, hogy megismerkedjen ezzel a sporttal. Most Flórával tettem ugyanezt. Legutóbb Obertauernben jártunk, ahol Panna életében először állt sílécen! Persze nem én, hanem egy profi oktató tanította őt és az unokatestvérét, nagyon édesek voltak a síruhában és a kis bukósisakjukban – nevetett Alexandra, aki azt is elmondta, a legutóbbi síelésen férje nem lehetett velük.

Tudd meg!
Miként kell megfelelő síszemüveget választani! Nálunk erről is olvashatsz!

- Sajnos Krisztián legutóbb nem tudott velünk tartani, de egy telefontársaság új roaming szolgáltatásának köszönhetően minden nap beszéltünk, így Panna beszámolhatott neki első síelős élményeiről. Nagy szabadságot jelent számomra, hogy ha külföldön vagyok, telefonon keresztül bármikor annyit beszélhetek a családommal és dolgozhatok is, mintha csak otthon lennék – tette hozzá a csinos anyuka, aki azt is elárulta, még most márciusban biztosan felcsatolják még a síléceket.

A síszimulátort március 20-áig bárki kipróbálhatja a törökbálinti Telenor Házban, ráadásul a különleges élmény mellett egy értékes síszemüveget is nyerhetnek a vállalkozó kedvűek.

Boldogságtérképet készítenek Magyarországról! Segíts, hogy valódi kép alakuljon ki! Itt olvashatod a részleteket, és megtalálhatód a lehetőséget is, hogy elmond a véleményed! Gyerünk!

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.