Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Beszélj a mozdulataiddal!

Minden nap találkozunk emberekkel, kommunikálunk. Ha nem kommunikálnánk, nem lennénk emberek. Azonban azt sokan nem tudják, hogy nem csak szavakkal lehet beszélni. Kommunikálunk az arcunkkal, a kezünkkel, a testtartásunkkal.

Az érzelmek arckifejezésével kapcsolatos korábbi vizsgálatok nem tudtak egyetértésre jutni abban, hányféle különálló érzelem is tükröződhet a mimikában, Darwin 8-at határozott meg. Sok kísérlet folyt ezzel kapcsolatban főleg, hogy az emberek megtudják e mondani egy másikról milyen érzelmet ábrázol az arca. Ennek eredménye az lett, hogy míg csak képeket mutattak nekik kevésbé sikeresen tudták maghatározni a mimika jelentését; akkor tudták biztosan megállapítani, amikor filmet vetítettek nekik, amin nemcsak maga az ember hanem az interakció is látszódott ami az érzelmet kiváltotta. Kétségtelen, hogy vannak biológiai meghatározott érzelemkifejezési mimikák, amelyek kultúrától függetlenek, és az emberiség minden tagjában megfigyelhetők. A biológiailag meghatározott mimika azonban a különböző kulturális hatások nyomán lényegesen változik, azért eltérő kultúrák esetében a felismerés nem könnyű. Kultúrától függően.

Ezenkívül azonban van a hangnak és a beszéd egyes formai sajátosságainak érzelmet, viszonyulást kifejező funkciója is. A hang elég jól tükrözi a belső feszültséget, és az izgalmat. Például ha valaki izgul, remek a hangja, vagy ha valaki jobb színben akarja feltüntetni magát akkor magasabb hangon beszél.

A gesztusok közé a fej és a kezek, karok mozgását sorolják. A mozgásoknak jelentésük van, egy részük tudatos jelzés, más részük öntudatlan. Van azonban egy sor gesztus, amely a tudatosság alacsony fokán áll. Ezek egy része paralingvisztikai funkciót tölt be. A beszédet kísérő gesztikuláció a legjellegzetesebb paralingvisztikai megnyilvánulás. Különböző kultúrákban, nyelvekben a gesztikuláció használata egészen eltérő. Vannak nyelvek, amelyeket alig kísér gesztus, más nyelvek elképzelhetetlenek a széles gesztikuláció nélkül, amelyek álló helyzetben szinte táncszerűvé válnak. Jellegzetesek például az olaszok paralingvális gesztusai.

A posztruális kommunikáció viszonyt, álláspontot, szubjektív értékelést fejez ki. Különböző helyzetekben meghatározott testtartás kívánatos, vagy kötelező. Ülő helyzetben a lábak mozgása, a súlypont valamelyik oldalra való helyezése, az előre-vagy hátrahajlás lehet kommunikációs értékű.  A testtartásban számos érdekes szabályszerűséget figyeltek meg, például az egymással szoros kapcsolatban levő emberek beszélgetés közben akaratlanul és öntudatlanul átveszik egymás testtartását.

Ezen kívül pedig megfigyelték, hogy a beszélgető partnerek közötti térköz az egymáshoz való viszonyokat is kommunikálja. Ennek az elméletnek E. T. Hall a kidolgozója, tőle ered az elnevezés a proxemika.

Tehát bármit is csinálunk, folyamatosan kommunikálunk. A nem verbális kommunikációt állandóan használjuk.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.