Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Borra Sör az idei VinCE Budapesten

Idén először vesz részt a borászok egyik legnagyobb seregszemléjén a Magyar Sörgyártók Szövetsége. Rendhagyó módon, a március 3-5. közötti VinCE Budapest lesz a Sörszövetség 2016-os, „Sör mi több” eseménysorozatának nyitó helyszíne. Az ötcsillagos Corinthia Budapest Hotelben, olyan kiváló sör és étel párosok mutatkoznak be, amelyek új élményt kínálnak a boros közönségnek is.

Kép: sajtóanyag

Az immár hetedik VinCE Budapest Wine Show mára a nemzetközi borszakma közép-európai találkozóhelyévé vált. A háromnapos eseményen, először tűnik fel a Magyar Sörgyártók Szövetsége, amely a helyszínen a „Sör mi több” eseménysorozat keretében sörös programmal árnyalja a vörös, rozé és fehér színpalettát.

A látogatókat minden nap 15:00-tól egy sörös órára invitálják a VinCE Bárba, ahol Vásárhelyi István, sörgasztronómus kalauzolásával kirándulást tehetnek a sör világában. A csütörtöki, szakmai napon a vállalkozó kedvű résztvevők megtudhatják, hogyan kell a sört szakszerűen megízlelni (hőmérséklet, illatok, ízek, pohárformák), valamint ismerkedhetnek az alapanyagokkal és a különböző sörtípusokkal. A vendégek pénteken és szombaton gasztronómiai fogásokat próbálhatnak ki, tökéletesen harmonizáló sörökkel. A párok között nemcsak zamatos húsos kóstoló, hanem desszertek, sajtok és saláták is felbukkannak. A rendhagyó társításokkal szeretnének kedvet csinálni a teszteléshez, keresgéléshez, hiszen minden étel mellé megtalálhatjuk, az ízeket remekül kiegészítő sörpárt.

Sörözz okosan!
Egyre eredményesebbek a hazai sörfőzők. Tudj meg érdekességeket itt!

A Sörszövetség kiemelt témaként kezeli a sör és gasztronómia párosát: számos izgalmas sör-étel összeállítással bizonyította, hogy ennek az italnak méltó helye van a magyar fogyasztók asztalán. - Talán sokaknak meglepő feltűnésünk a bor mellett, de nem azért megyünk a VinCE-re, hogy áttérítsük a borosokat a sörivásra.  Azt szeretnénk, hogy akik eddig nem ittak sört, azok is megismerhessék, milyen sokoldalú és egyre több ízben megjelenő ital a sör, amely nagyszerűen passzol a kedvenc fogásainkhoz.  –mondta dr. Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.