A hír olvasásakor rögtön a régi fáma jutott eszembe, amely szerint: az asszony verve jó...
És vajon a férfi? Ő nem ugyanúgy...?
Mondjuk a közelünkben lakó Margit néni ezt bizonyára így tudta, mert tiszteletet parancsoló robosztus alkatának köszönhetően, napi rendszerességgel hagyta helyben Pista bácsit. Pedig az öreg szerintünk áldott jó ember volt, de állítólag nem fogadott szót feleségének, így időnként nemet mondva neki,- vállalta a fizikai bántalmazást is.( Lehet, hogy mindezt megelégelve, bosszúból távozott hamarabb az örök vadászmezőkre...?)
Hogy nálunk született-e statisztika arról, vajon a családon belüli erőszak címén, hány férfi esik asszonytársa áldozatául...- azt nem tudom. Valószínűleg jóval kevesebb, mint nő és gyerek.
A partner bántalmazásának különböző megjelenési formái a szakirodalom alapján a következő, egymással szorosan összefüggő, gyakran együtt előforduló csoportokba sorolja:
- fizikai bántalmazás (verés kézzel vagy tárggyal, rugdosás stb.),
- szexuális erőszak (erőszakkal késztetés szexuális aktivitásra),
- valamint lelki bántalmazás (megalázás, lekicsinylés, megfélemlítés stb.)
- és ezzel szoros összefüggésben a viselkedés kontrollálása (eltiltás más családtagoktól, barátoktól, a külvilággal való érintkezés korlátozása stb.).
A napi gyakorlatban is azt tapasztaljuk, hogy amíg a férfiak erőszakossága fizikai jellegű, addig a nők ebben a lelki területen eredményesebbek.
Az tény, hogy a nők legnagyobb fegyvere a szájuk, mert fizikai gyengeségünket a veszekedések alkalmával legtöbbször hangos ordibálással, tárgyak dobálásával, ajtók csapkodásával kísérve kompenzálják. A férfiak pedig azt mondják, így provokáljuk ki a verést.
De hát mi más fegyverünk van?
Nem hallottam még arról, hogy a kocsmából részegen hazatérve, de akár hirtelen felindulásból és józanul ,- egy nő erőszakolta volna meg a férjét. Pedig ha a házaséletünkkel elégedetlenek vagyunk, az erotikus fehérneműk és egyéb csábító hókusz-pókuszok helyett megtehetnénk ezt is...Csak úgy odavágni az ágyra, aztán elvenni, ami régóta jár nekünk...Persze ezt vacsoramegvonás címén is megtehetjük, de ezzel aztán rosszul járnánk, mert elcsattanhat egy-két pofon a férjurunktól vicaverza...
Azért bevallom, láttam már kék zöld foltokkal, friss karmolásokkal kitetovált férfiakat is... Ám ők kikerülve a kínos magyarázkodást, az ajtófélfára és a rózsabokorra, netán egy férfias párviadalra fogták a nyomokat.
Elhallgatják. Szégyellik? Alkalomadtán visszaadják? Hősiesen tűrik...?
Van egy legális népszokás, aprószentek napján (dec.28.) : ilyenkor reggel a gyermekek járják végi a falut,s vesszővel megütögetik a fehérnépeket. Délután a nők indulnak útnak: minden házban megvesszőzik a férfiakat. Megállítják a falun áthaladó kocsikat, s váltságdíjat kérnek a sofőrtől, a verés ellenében. Közben riogatnak, s egyre komolyabban veszik a dolgukat: a férfiak párnát kötnek az ülepükre, a nadrág alá, s bizony még az is megesik, hogy megróbálnak elbújni a csűrben. A néprajzosok szerint ez termékenységi szokás...
Hát nem is tudom...Talán innen ered a férfiverés is?
Jó lenne inkább olyan szokást népivé tenni végre, amely az egymás szeretetéről, simogatásáról és a békés együttéléséről szól . Nem annyira meseszerű. És vajon hol máshol kezdődhetne a tündéri történet, mint a családon belül...?
Akkor se gyerek, se asszony, de még a férj brutális veréséről sem kellene naponta hallani... 
