Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Budapesten készül a világ legerősebb lecsója szombaton!

Több mint harmincféle lecsóval, hozzájuk pedig különleges fröccsökkel, vodka, whisky és sör alapú spriccerekkel várja látogatóit a budapesti Lecsófröccs Piknik. Vasárnap lecsófőző verseny is lesz!

Forrás: Palotai Piknik

Immár harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a nagyszabású Lecsófröccs Pikniket augusztus 8. és 10. között. A különleges gasztrofesztivál a Józsefvárosban, a Palotanegyed szívében, a Mikszáth Kálmán téren, a Krúdy Gyula utcában és a Szentkirályi utca Baross utca felé eső szakaszán várja az érdeklődőket széles lecsó- és fröccskínálattal.

„A Lecsófröccs Pikniken kiállító kiemelt éttermek magyar és nemzetközi lecsókat kínálnak, több mint harmincfélét. A lecsó hagyományosan a híres magyar ételklasszikusok közé tartozik. Habár balkáni eredetű étel, ma már a magyar gasztronómia egyik alappillérének tartják. Minden családnak megvan a saját lecsóreceptje. Sőt ahány ország, annyi fűszer és zöldségkiegészítő. Most mi is elkészítjük a sajátunkat, amely a tervek szerint a világ legerősebbje lesz. Az erős lecsó főzése szombaton lesz, és hogy a vállalkozókedvűek letesztelhessék, aznap 18 órától evőversenyt is hirdetünk. Annak sem kell búsulnia, aki főzni szeret inkább, vasárnap 12 és 15 óra között ugyanis lecsófőző versennyel készülünk” - mondta Necz István, a rendezvény főszervezője. Itt megtalálod a francia lecsó receptjét!

Amellett, hogy a helyi éttermek, a Don Leone, a Zappa Cafe, a Fiktív Gastropub, a Darshan udvar és a Nothing But The Blues Pub a legkülönlegesebb lecsóreceptekkel készülnek, a teraszokra is kitelepülnek, ahol ez alkalommal neves bortermelők szomjoltó nedűit kínálják a kedves látogatóknak. „A nemzetközi lecsókínálat mellé ugyanis szerintünk elengedhetetlen a méltán híres magyar frissítő ital: a fröccs” - tette hozzá Necz.

A már megszokott fröccsök - a kisházmester, a hosszúlépés, aa viceházmester, a kisfröccs, a házmester, a nagyfröccs, a háziúr, a sóher, a mafla, a polgármester, a csatos, a lámpás, a Krúdy-fröccs és a kőműves fröccs - mellett nemcsak bor alapú, hanem vodka-, whisky- és sörspriccerek is megtalálhatók lesznek az ingyenes gasztronómiai fesztiválon.

Még két hétig! Két csodás fotókiállítás Budapesten
Augusztus 24-éig látható még a világ leghíresebb fotóügynöksége, a Magnum Photos Kontaktok című vándortárlata a budapesti Capa Központban, míg legelső csoportos kiállítása – amely 50 évig két ládában rejtőzött Innsbruckban – Elsők címmel a Mai Manó Házban. Ne késd le, nagyon érdekesek!


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.