Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csodacsoki

Gombóc Artúr tudta nagyon jól, hogy a csokoládé a világ egyik legnagyobb kincse. Szinte mindenre jó, egészségügyi problémákra, rosszkedv ellen, sőt, még fogyni is lehet vele.

A csokoládé évezredek óta fontos gyógyszer volt mindenfelé - Dél-Amerikában, Afrikában, Ázsiában, ahol a kakaóbab megterem. Használták a fáradtság leküzdésére, anginás fájdalomban, hasmenésben és székrekedésben, vártak tőle afrodiziákus hatást, kezelték vele a köszvényt, bőrkiütéseket, lázat és görcsrohamokat.

A kakaóbabból készült gyógyszert vagy élvezeti szert először csak itták - vannak adatok arra, hogy a spanyol királyi udvarban az előkelő dámák még mise közben is kortyoltak belőle. Szilárd csokoládét a csokitörténelem szerint először az 1700-as években csináltak, amikor egy mexikói kolostor nővérei úgy igyekeztek közösségük számára pénzt gyűjteni, hogy csokoládé-szeleteket készítettek és azokat árulták.

Az eredeti csokoládé sötét volt és kesernyés, de egy svájci cukrász - nevezzük talán csokrásznak - előállította a tejcsokit, ami ma sokfelé népszerűbb, mint az étcsokoládé, pedig egészségesnek aligha mondható. Aztán jött a fehér csokoládé, ami már csak annyiban csokoládé, hogy az alapanyaga ugyancsak a kakaóbab.

A flavanolok dicsérete

A flavonoidok a növények fontos alkotóelemei és sok feladatuk között található, hogy a virágok színét adó pigmentek termelődésében játszanak szerepet, védik a növényt a kívülről jövő támadások (mikróbák, rovarok) ellen. De nem csupán a növényeket, hanem az állati és az emberi szervezetet is képesek védeni: erélyes antiallergiás-, gyulladáscsökkentő, daganatellenes hatásuk van, hatékony antioxidánsok. Az utóbbi igen lényeges, mert az érelmeszesedésről másfél évszázada bebizonyították, hogy különleges, idült gyulladásos folyamat, ami fölgyorsul, ha a "rossz" koleszterin és egyéb, zsírnemű anyagok oxidálódnak. Az antioxidáns tulajdonságú flavonoidok a növényeket kívülről védik különböző támadások ellen, ha pedig bőségesen eszünk növényeket, az emberi szervezetet belülről igyekeznek jó karban tartani.

A flavanolok kedvező biológiai tulajdonságaik kiválóak. Ezek javára írják a vörösbor vagy a zöld tea szív- és érbetegségek elleni védő hatását, de ezekből a számunkra fontos anyagokból a legtöbb a kakaóban és értelemszerűen a kakaóban gazdag étcsokoládéban található.

Vérnyomáscsökkenés és érvédelem

Tavaly jelent meg az Aquilai Egyetem professzorának, Davide Grassi-nak és munkatársainak dolgozata, mely arról számolt be, hogy hét napi, kakaómentes időszak után egészséges, fiatal önkéntes vizsgálati alanyok ettek 15 napig naponta tíz deka csokoládét.

A kutatók a vizsgálati alanyok vérnyomását naponta mérték és mindegyik kezelési időszak végén meghatározták a cukoranyagcsere különböző adatait is. Az eredménye és a tudósok értékelése szerint az étcsokoládéban lévő flavanolok hatására az erek belső felszínének sejtjei több értágító anyagot, nitrogén monoxidot termeltek és ezért mérséklődött a vérnyomás. Az inzulin érzékenység javulása is igen lényeges változás, mert ez csökkenti az úgynevezett metabolikus tünetcsoport (cukorbetegség, magas vérnyomás, a "hasznos" HDL-koleszterin szintjének csökkenése és a kedvezőtlen vérzsír-frakciók magasabb szintje,  valamint a hasra-hízás) kockázatát.

Egy másik munkacsoport 2006. augusztusában ismertette tanulmányát, melyben fiatal-, illetve ötven évesnél idősebb önkéntesek ittak néhány napig naponta speciálisan készített, flavanol-dús, folyékony csokoládét. A vizsgálati alanyokon végzett műszeres mérések azt mutatták, hogy az erek rugalmassága a csokoládé-ital fogyasztására kifejezetten jobb lett, de az igazán izgalmas és biztató eredmény szerint az idősebb korcsoportban ez a kedvező hatás sokkal erélyesebben érvényesült.

A sötét csokoládé érvédő hatására vonatkozólag már korábban is voltak megfigyelések. Egy amerikai kutató, Norman K. Hollenberg végzett vizsgálatokat Panamában. A kuna indián törzs tagjai között magas vérnyomású beteget szinte nem talált, de a genetikailag azonos kuna indiánok körében, ha azok beköltöztek a városba, Panama City-be, mind többnek lett kórosan emelkedett a vérnyomása. A kutatók azt találták, hogy az indiántörzs tagjai megszokott környezetükben, hagyományos étrendjük részeként sokat ittak kakaóbabból készített, házi "csokoládét", a városba költözve ezt a szokásukat elhagyták.

Holland orvosok egy kisváros, Zutphen idős lakóit tanulmányozták. Az idős holland urak egészségét másfél évtizeden át rendszeresen és gondosan ellenőrizték. Azoknak volt a tizenöt év megfigyelési idő alatt a legalacsonyabb a vérnyomása, akik a legtöbb csokoládét fogyasztották rendszeresen és a csokoládé-kedvelők szív- és érrendszeri halálozása fele akkora volt, mint azoké, akik nem-, vagy csak ritkán csokoládéztak.

Számítások szerint napi 100 gramm sötét csokoládé a vérnyomást olyan mértékben csökkenti, hogy ennek eredményeképpen a szívinfarktus vagy a szélütés kockázata kb. 21 %-kal lesz alacsonyabb. Ez nem meglepő, mert arra is vannak adatok, hogy a flavanolok nem csak értágító hatásuk révén javítják a véráramlást, hanem gátolják a fokozott véralvadást is és ezzel mérséklik a szívinfarktus és a szélütés veszélyét.

Hölgyeim, figyelem: van még más is!

A csokoládé bőrvédő hatását is igen korszerű módszerekkel vizsgálták, és az eredményeket 2006 júniusában a táplálkozástudomány egyik vezető nemzetközi folyóiratában közölték. A német kutatócsoport vizsgálta hölgyek egy negyedéven keresztül naponta ittak sok flavanolban dús-, illetve flavanolban szegény csokoládéport tartalmazó italt. Gondosan kiválasztott és körülhatárolt bőrterületeket pontos sugáradaggal "napoztattak" rendszeresen. Az ultraibolya fény okozta bőrpír 15-25 %-kal csökkent a sok flavanolt tartalmazó csokoládé-italt fogyasztó csoportban, miközben a flavanol-szegény itallal kezeltek bőre kellemetlenül megégett. A csokoládé-ital a vizsgálati személyek bőrét finomabbá, rugalmasabbá tette.

A sötét étcsokoládé, aminek kakaótartalma legalább 50 % vagy ha több, még jobb, nem csupán flavanolokat tartalmaz, hanem van benne mindenféle más is, amire szervezetünknek szüksége van: vas, kalcium és kálium, valamint A,B,C és E vitamin. És még valami: theobromin, amiről sokan tudják, hogy a koffein rokona. A theobromin görögül az istenek eledelét jelenti: frissítő hatása van és részben a theobromin tartalomnak köszönhető a hangulat javulása, amit csokoládé evésekor érzünk. De van még egy érdekes hatása: igen erélyes köhögéscsillapító.

Londoni tudósok végezték azt a kitűnő vizsgálatot, melyben az önként jelentkezők egyik héten olyan, általuk ismeretlen tartalmú kapszulákat vettek be, melyekben az erélyes köhögéscsillapító kodein volt, egy másik héten theobromint rejtett a kapszula, egy harmadik héten pedig hatástalan placebót. A köhögést a paprika hatóanyagának beszippantásával váltották ki. A kodein kitűnően gátolta a köhögési rohamokat, de a csokoládéban nagy mennyiségben lévő theobromin 33 %-kal bizonyult hatásosabbnak.

Ez azt jelenti, hogy ha gyermekünk köhög, kb. három deka étcsokival biztonságosabban és hatékonyabban kezelhetjük, mint a különböző szirupokkal, esetleg kodein tartalmú patikaszerekkel, melyeknek bizonyos mellékhatásaira is számítani kell. Felnőtteknek az adag dupláját adták a londoni kutatók, vagyis hat deka csokoládénak megfelelő theobromin volt megfelelően hatásos.

Hatás és nem-kívánatos hatás

A nagy kakaótartalmú csokoládé tehát jó hatású a szív- és érbetegségek, a vérnyomás emelkedésének megelőzésére, kezelésére, és mint vázoltuk, más kórképekben is, de ha valami hatásos, tudnunk kell, hogy minden bizonnyal nem-kívánatos hatásai is vannak.

A csokoládé sok kalóriát jelent: egy tízdekás tábla csoki elmajszolása 500-550 kilokalóriával gazdagítja szervezetünket, ezért - sajnos - ha egyéb ételekből származó kalóriabevitelünk is tekintélyes, meghízhatunk. Ha rendszeresen és bőségesen csokizunk, a többi ételből arányosan kevesebbet együnk.

Vannak, akik azért tartanak a sötét színű gyógycsokitól, mert van benne koffein és az okozhat nyugtalanságot, álmatlanságot, szívdobogást. A csokoládé koffeintartalma azonban lényegesen kisebb, mint az amit egy-egy kávéval nyelünk le, naponta akár többször is. Egy erős kávéban 100 mg koffein is lehet és egy szokásos szimplával legtöbbször kb. 40 mg koffeint iszunk meg. A sötét csokoládé több koffeint tartalmaz, mint a tejcsoki, de egy fél tábla étcsokoládéban is csak 25-30 mg koffein található.

A nagy kakaótartalmú - 60-70 %-os - csokoládéval hatásosan csökkenthetjük az érelmeszesedés kifejlődését, az infarktus- és a szélütés veszélyét, de védi a bőrünket és kiváló köhögéscsillapító. Ennek a gyógyszernek előnye, hogy a többi patikaszerrel ellentétben szinte minden élelmiszerboltban, bevásárlóközpontban, sőt benzinkútnál is bármikor megvásárolható - igaz, nincs rajta társadalombiztosítási támogatás.

Dr. Matos Lajos - Dr. Lengyel Margit

forrás: Capital Communications nyomán


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.