A veszélyes melanoma
A melanoma a bőr festéksejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganat. Kialakulásának szempontjából különösen veszélyeztetettek a világos bőrűek, testszerte sok anyajeggyel rendelkezők, illetve azok, akiknél a családban már korábban előfordult melanoma – magyarázza dr. Vincze Ildikó, a Budai Allergiaközpont bőrgyógyász-kozmetológusa. A betegség előfordulása évről-évre rohamosan növekszik: a szakemberek óvatos becslése szerint a közeljövőben minden 50. ember bőrrákos lesz élete során valamikor. A kutatók folyamatosan keresik a betegség megelőzésének módjait, a legfrissebb eredmények szerint pedig ennek egyik lehetséges eszköze az A-vitamin.
Közel felére csökkenti a veszélyt
A Journal of Investigative Dermatology folyóiratban közölt, öt éven át tartó kutatás során a vizsgált 70 ezer résztvevő közül 566 esetben diagnosztizáltak melanomát. A kutatók vizsgálták a résztvevők életmódját és azt is, hogy milyen vitaminokat szednek rendszeresen. Az eredmények alapján megállapították, hogy az A-vitamin egy típusa, a retinol rendszeres szedése mintegy 40 százalékkal csökkentette a melanoma kialakulásának kockázatát. A retinol védő hatása erősebbnek bizonyult nők esetében és a napfénynek kitett testrészeken volt inkább érzékelhető. Az ok-okozat összefüggésre azonban nem találtak pontos magyarázatot.
A vitamin önmagában kevés
A melanoma kialakulásának kockázatát számos tényező befolyásolja. A nem, a bőrszín, az öröklött hajlam mellett meghatározóak az életmódbeli különbségek is: a túlzásba vitt napozás, a rendszeres szolárium használat is növeli a betegség megjelenésének veszélyét. Az A-vitamin szedésével azonban óvatosan kell bánnunk- figyelmeztet a doktornő. Felnőttek számára javasolt napi mennyisége 700-900 mikrogramm között mozog. Túlzásba vitt alkalmazása, 2,800 mikrogramm feletti mennyiségnél már súlyos szövődmények, születési rendellenességek, májfunkciós zavarok, csont és mentális problémák is jelentkezhetnek. A kiegészítő vitaminok szedéséről ezért érdemes szakemberrel konzultálnunk. Kiegyensúlyozott táplálkozással, természetes forrásokból pótolva is megelőzhetjük a hiányállapotok kialakulását, de a táplálék eredetű A-vitamin amit a máj, a tojás és a tej is tartalmaz, nem bizonyult védőhatásúnak a daganatképzés szempontjából.
Megelőzés három lépésben
A melanoma megelőzésének érdekében három nagyon lényeges dologra érdemes odafigyelnünk – tanácsolja a doktornő. Az első, hogy a kritikus időszakban, 10 és 15 óra között kerüljük a napfényt. A második a fényvédelem. Bőrünket lehetőleg ruhával fedjük, a fénynek kitett területeken fényvédő krémet használjunk mindig, ha a szabadban tartózkodunk. Egy nyári séta alatt is könnyen leéghetünk, nem csak a strandon. A harmadik pedig a rendszeres önvizsgálat. Bármilyen kisebb-nagyobb elváltozást fedezünk fel akár a korábbi anyajegyekben, akár újak jelennek meg, mutassuk meg szakembernek. Jobb a bajt megelőzni, ezért évente egy alkalommal, akkor is, ha panaszmentesek vagyunk, javasolt mindenki számára az anyajegy-szűrés elvégeztetése.
forrás: www.allergiakozpont.hu
ÉLET-MÓD
Csodaszer a rosszindulatú bőrrák, a melanoma ellen
A-vitamin szedésével a legveszélyesebb rosszindulatú bőrdaganat, a melanoma kialakulásának veszélye csökkenthető- állítja egy, a napokban megjelent kutatás. A pontos összefüggés azonban egyelőre nem tisztázott, a szakértők pedig óva intenek a vitamin túlzásba vitt fogyasztásától, mivel az súlyos szövődményeket is okozhat.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben
A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság
A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban
A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása
Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél
Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé
A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+
Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?
Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.