Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Csökkentsd ökológiai lábnyomodat Ökofitnesszel!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete által létrehozott „Ökofitnesz" elnevezésű, környezettudatos életmódra fókuszáló, interaktív internetes közösségi platform számtalan gyakorlati ötletet kínál ökolábnyomunk csökkentésére, valamint felelős döntéseket hozó, környezetüket aktívan védő közösségek kialakítására. 


A www.okofitnesz.hu-n és a Facebookon elérhető, Ökofitnesz névre keresztelt program egyszerű, játékos és könnyed formában teszi lehetővé egyének és csapatok életmódjának boldogabbá és környezetkímélővé tételét. Az Ökofitnesszel a Tudatos Vásárlók Egyesületének az a célja, hogy a lehető legegyszerűbb és legpraktikusabb formában adjon segítséget azoknak, akik szeretnének ökológiailag is fittebbek lenni és azoknak is, akik már azok, és szeretnék ebbe barátaikat, ismerőseiket is bevonni.

Ahogy Ujhelyi Katalin, a Tudatos Vásárlók Egyesületének projektvezetője a játékot bemutató sajtótájékoztatón elmondta: „Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy összekapcsoljuk a fogyasztók életmódjával kapcsolatos tudásunkat és tapasztalatunkat a közösségi portálok erejével és az online játékok sikeres módszertanával. Az Ökofitnesszel olyan helyet szeretnék teremteni az interneten, ahol az emberek érezhetik egyéni jótetteik közösségi erejét, megoszthatják ötleteiket, és jól érzik magukat miközben komoly és fontos dolgokkal foglalkoznak.”

A megfogalmazott célok a gyakorlatban úgy valósulnak meg, hogy a játék felhasználói 75 különféle kihívás közül válogathatnak életmódjuk megreformálásához. Vannak kifejezetten „zöld” kihívások (pl. „jövő héten kipróbálom, hogy ecettel takarítok”; „ezen a héten legalább egyszer bringával megyek munkába/suliba”) és „közösségi” kihívások (pl. „ebben a hónapban minden héten egyszer sportolni fogok” vagy „bemutatkozom egy szomszédomnak, akit még nem ismerek”) is.

A kihívások teljesítésével az Ökofitnesz kiszámolja és nyilvántartja például azt is, hogy felelős döntéseinknek köszönhetően mennyi szén-dioxid kibocsátását előztük meg, vagy mennyi ivóvizet, illetve elektromos áramot spóroltunk meg.

A játék mozzanatain keresztül kézzelfoghatóbbá válik a felhasználók számára, hogy ha az alkalmazásban szereplő vállalásoknak megfelelően járnak el a valóságban is, milyen hatékonysággal védik környezetüket. Az eredményeket nemcsak az egyéni résztvevők szintjén, hanem a csapatok és a teljes Ökofitnesz közösség szintjén is méri a program.

A résztvevők Facebook posztokkal oszthatják meg barátaikkal, ismerőseikkel, hogy mi mindent tesznek, sőt, továbbíthatják is a nekik szóló kihívásokat vagy versenyezhetnek velük.

A környezettudatos életmódot gyakorlati példákon keresztül bemutató játék a www.okofitnesz.hu oldalon és a Facebookon érhető el.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.