Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Demcsák Zsuzsa és Váczi Gergő tiszteletbeli nagykövetek

Demcsák Zsuzsa és Váczi Gergő műsorvezetők lepték meg ajándékaikkal a „Tegyünk Együtt a Gyermekekért" program nagyköveteiként a Tűzoltó utcai Gyermekklinika daganatos kisbetegeit. 

 

Demcsák Zsuzsa és Váczi Gergő, a „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program tiszteletbeli nagykövetei személyes és dedikált ajándékokkal lepték meg a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekklinikán kezelt daganatos beteg gyerekeket a Danone Kft. társadalmi célú támogató programjának keretében.

Az idén október 3. és november 13. között megrendezett társadalmi célú támogató programban – amely idén 10. éve segíti a daganatos beteg gyermekek rehabilitációját és egészséges klinikai táplálkozását – eddig már 5.205.432 forint gyűlt össze. A kezdeményezés az elmúlt 10 év során összesen 245 millió forinttal segítette a mintegy 2.000 daganatos kisgyermek kezelését és utógondozását végző 9 magyarországi onkológiai és rehabilitációs központ orvosainak munkáját. Idén, a Klinikai Táplálkozási Program keretében, az összegyűlt összeg egy részéből a bakonybéli Oktatási Centrum felépítését támogatja a program, míg másik feléből új elemként egy Komplex Táplálkozási Protokoll kidolgozását, valamint minden egyes klinikán egy Táplálkozási Team felállítását és folyamatos működtetését valósítja meg a Hálózat.

Demcsák Zsuzsa anyaként és közéleti szereplőként állt a TEGY program mellé, nevével és személyes segítségével biztosítva támogatásáról a kezdeményezést.

„Semmi sem fontosabb annál, mint hogy a gyermekeink egészségesek legyenek, vagy hogyha betegek, akkor minél előbb meggyógyuljanak”– mondta el Demcsák Zsuzsa, a „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program tiszteletbeli nagykövete. „Úgy gondolom, hogy ezért minden embernek, minden szülőnek és mindenkinek, aki tud, bármilyen eszközzel, tenni kell” – tette hozzá a műsorvezető.

Demcsák Zsuzsa mellett a „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” programot idén 10 tiszteletbeli nagykövet támogatja, így Csisztu Zsuzsa és DJ Dominique, azaz Várkonyi Attila, Németh Lajos, Molnár Ferenc Caramel, Rúzsa Magdi, Gombos Edina, Király Viktor, Till Attila és Váczi Gergő.

Váczi Gergő munkája során számos alkalommal forgatott betegséggel küzdő vagy elesett gyerekekkel, ezért is vállalta idén örömmel a TEGY program tiszteletbeli nagykövete címét.



„Ha az ember a pici ismertségét kihasználva arra tudja ösztönözni az embereket, hogy támogassanak egy ilyen jó ügyért működő programot, akkor azt meg kell tenni” – mondta Váczi Gergő, a „Tegyünk Együtt a Gyermekekért” program tiszteletbeli nagykövete. „Ha az én hívószavam és támogatásom segítségével csak két embert is megmozgat ez az ügy, az már siker” – tette hozzá a műsorvezető.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.