Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Döbbenetes! Megkorbácsolták és megalázták a sportolókat!

Az antik sportolókat szigorú szankciók szorították a fair versenyzésre. A sportszerűtlenséget korbácsolással büntették, és azok a városok, amelyek a győzelmi pénzeket hűtlenül kezelték, ugyancsak szankciókkal számolhattak.

A Der Spiegel című német hetilap beszámol arról, hogy a németországi Münster egyetemének kutatói egy, a Hadrianus császár korából származó márványtáblán felfedezték az római uralkodó rendelkezéseit, amelyek a sportversenyekre vonatkoztak.

A táblát 2003-ban találták meg a mai Nyugat-Törökországban lévő ókori város, Alexandria Troas romjai között. A tábla feliratát Elmar Schwertheim ókortörténész irányításával fejtették meg. A felirat szerint a sportolók és zenészek fegyelmezetlen magatartását korbácsütésekkel torolták meg, ugyanakkor arra ügyelniük kellett a büntetés kiszabásánál, hogy az atléták a jövőben ne legyenek akadályoztatva a versenyzés során.

Hadrianus császár rendeletének másik része a győzelmi prémiumok szabályos kifizetésére vonatkozott, amit a versenyeken győztes sportoló kapta és nyilvánvalóan szabálytalanságok történtek ezügyben, mert a játékokat rendező városok saját céljaikra használhatták fel a pénzt. Ezen gyakorlat ellen lépett fel a császár, és fenyegette meg a városok vezetőit különböző büntetésekkel, - mondják a kutatók.

Az 1 méter 81 centiméter magas, és 90 centiméter széles tábla eredetileg az ókori város központjában, egy nagy oszlopcsarnok falán volt. Egy sor további felirat arról tanúskodik, hogy a római hatóságok itt tették közzé hirdetményeiket a város és a tartomány lakóinak. A kutatók számára még nem világos, hogy miért éppen Alexandria Troast választották a hirdetmények közzétételére - írja a Spiegel.

(Múlt-kor/MTI)


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.