Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Durván bekeményítettek az oroszok a transzneműeknek!

Nagy felháborodás váltott ki az orosz kormány legutóbbi intézkedése, amely szerint a mentális rendellenességgel küzdő emberek nem jogosultak vezetői engedélyre. Nem vezethetnek a transzneműek, a pedofílok, de még a kleptomániások sem, a többiekről nem is beszélve.

A biztonságos közlekedést veszélyeztető rendellenességek közé sorolták még a fetisizmust, a szadomazochizmust, a magamutogatást, és a kukkolást is.

Az orosz kormány szerint azért van szükség a szigorításra, mert túl sok a közúti baleset az országban. A helyi pszichiáterek és emberi jogi ügyvédek nem értenek egyet a hét elején életbe lépett korlátozással - adta hírül a BBC News és az AFP.

Mentális rendellenességgen is múlik a biztonságos vezetés? Kép: Pixabay

Oroszországot már a mostani bejelentés előtt is számos nemzetközi bírálat érte a melegjogi aktivistákkal szembeni fellépése miatt. Az országban 2013 óta illegálisnak számít a "nem hagyományos életmód népszerűsítése".

Szakemberek szerint a vezetői engedély megvonásától való félelem miatt néhányan talán félnek majd orvosi segítséget kérni.

Toszkána most jó modorra tanítja az oroszokat! Videóval!
Elegük lett a Toszkánába látogató morcos orosz turistákból a helyieknek, többek között ellenszenves és modortalan viselkedésük miatt. Úgy gondolták, hogy egy nevelési célzatú reklámfilmmel világosítják fel őket az olasz illemszabályokról.

Az emberi jogokért harcoló orosz ügyvédek egyesülete "diszkriminatívnak" nevezte az új törvényt, amelynek tisztázásáért az orosz alkotmánybírósághoz fog fordulni. Az egyesület nemzetközi emberi jogi szervezetek támogatását reméli.

Meglepő, hogy az orosz hivatásos sofőrök egyesülete ugyanakkor támogatja a törvényt. Szerintük túl sok haláleset történik az utakon, ezért az alkalmassági feltételek szigorítása teljes mértékben indokolt. Persze hozzátéve, hogy a nem hivatásos autóvezetők esetében ugyanakkor nem kellene ilyen szigorú korlátozást alkalmazni.

Mihail Sztrahov orosz elmeorvos szakértő elmondta, hogy a "személyiségzavar" túlságosan tág fogalom és bizonyos rendellenességek nem befolyásolják a személyt abban, hogy biztonságosan elvezessen egy autót.

Trollkodás, szexting – te tudod, mi éri a gyereked a neten?
A közösségi oldalak használata örömforrás lehet, ám emellett függőséget is okozhat, ami személyiségtorzuláshoz és akár későbbi szenvedélybetegség kialakulásához is vezethet. Most a veszélyekre figyelmeztetünk. Tényleg, te tudod, hogy mit ügyködik a gyereked az interneten, és vele mit csinálnak?


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.