Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egészségesebben élnek a melegek!

Magyarországon a lakosság 40 százaléka egyáltalán nem mozog, míg a melegeknél csupán 25 százalék ez az arány. A heterokkal szemben sokkal több vitamint, szednek, 40 %-uk igyekszik sok zöldséget és gyümölcsöt enni, mi több, rendszeresen figyelnek arra is, hogy párjuk is hasonlóan őrizze egészségét.   

Kép: pulicdomainpictures

Európában a skandináv országok számítanak a legaktívabban sportoló nemzeteknek, az ott élők 80-90 százaléka végez hetente legalább 2-3 alkalommal egy-egy órás testedzést. Nyugat-Európában is egészen magas, 65% körüli az aránya a rendszeresen sportolóknak, míg Magyarországon egy tavalyi felmérés szerint csupán 18-23% végez hetente néhány alkalommal intenzívebb testmozgást, amivel sajnos a sereghajtók között vagyunk Európában.

Érdekes adat viszont, hogy a hazai melegeknél ez az arány valamivel magasabb, majd 30%-os, de ha az alkalmi sportolást is nézzük, már minden második melegre jellemző, hogy végez többé-kevésbé rendszeres testmozgást – derült ki a Melegrandi.hu társkereső oldal kutatásából. A nőknél ez az arány ráadásul még magasabb, majd kétharmaduk vallja sportosnak magát, ami már közel van az európai átlaghoz.

De ami még inkább figyelemre méltó adat, hogy míg a teljes lakosság 40%-a egyáltalán nem mozog, a melegeknél csupán 25% az aránya azoknak, akik szinte soha nem végeznek testedzést.

A biciklizés a legkedveltebb sportolási forma a melegek körében (26%-uk pattan nyeregbe rendszeresen), csaknem kétszer annyian tekernek, mint ahányan rendszeresen futnak, vagy úsznak, de a konditermi edzés is népszerű testmozgásnak számít.

4 ok, amiért fontos a gyereknek a sport
Miért sportoljon a gyerek? Erre legtöbbünk azt válaszolja, hogy azért, hogy fitt és egészséges legyen. Meg azért is, hogy szórakozzon. Mindegyik igaz, de mi mondunk még 3+1 érvet, amiért érdemes beíratni a gyereket valamilyen sportra.

Minden tizedik meleg űz valamilyen labdajátékot sportszerűen, és mintegy 5%-uk rendszeresen jógázik. Sőt, a kutatásából kiderült az is, hogy minden nyolcadik meleg társkeresőnek fontos, hogy a leendő párja is rendszeresen sportoljon, figyeljen az egészségére.

A meleg társkeresők felére jellemző, hogy időnként vitaminokat szednek (C vitamint, magnéziumot, kalciumot), majd 40%-uk pedig igyekszik sok zöldséget, gyümölcsöt enni.

Elmondható tehát, hogy a melegek jobban odafigyelnek egészségükre, gyakrabban járnak el úszni, kerékpározni vagy futni, mint hetero társaik.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.