Ricsinek hívnak. Jól szituált középosztálybeli családból származom. Apám villamosmérnök, anyám gyógyszerész, mindketten jó nevű multicégeknél dolgoznak. Van egy nővérem is, nevezzük őt Krisztának. A történetem ott kezdődik, hogy középiskola után megkaptam a sorozási behívómat a seregtől, és az Istennek sem sikerült kibulizni, hogy ne vigyenek be.  Mikor letelt a tízhetes kiképzési idő, akkor néhány jó spanommal átkerültünk a budapesti laktanyák egyikébe.

Ez nagyon tuti hely volt, lehetett lazulni ezerrel. Néhány katona spanommal ültem egy asztalnál, mikor az egyik előszedett egy zacsi fehér port. Megkérdezte a többieket, hogy kinek van kedve tubázni. Először csak értetlen birka szemekkel meredtem rá, és megkérdeztem, hogy mihez is kellene, hogy kedvem legyen. A rövid tömör válasza ez volt: tubázni.

 Mikor ezek után sem igazán értettem, hogy miről is van szó, így csendben meghúztam magam, és hagytam, hogy had folyjék minden a maga medrében, és figyeltem a történéseket. A tubás gyereken kívül még vagy ketten rögtön kaphatóak voltak a dologra. Látszott rajtuk, hogy nem ez az első alkalom, mert gyakorlott mozdulattal kaptak maguk elé papírdarabokat, a cigis dobozról az alumínium papírt, kinek mije volt. Erre egy csíkban szórták ki a fehér port, majd kerítettek egy szívószálat valakinek a koktélos poharából.

Volt, akinek szívószál se kellet, csak sodort magának papírból egy szívószálhoz hasonló kis valamit, és az egyik végét az orrlyukába helyezve egy határozott nagy levegővétel kíséretében felszívták egy szippantással az előttük lévő fehér csík egészét. Ami ezután következett, az nagyon mulatságos volt. Mind a hármójuk perceken keresztül tüsszögtek, és nem tudtak ellene tenni semmit sem, inkább kínjukban vigyorogtak.

Miután elmúlt a tüsszöghetnékjük, már csak egyfolytában vigyorogtak, mint a fakutyák, és egyre jobban kezdték kivonni magukat a társaságból. Mikor a következő adandó alkalommal én is kipróbáltam, én is hasonló módon éltem át a történteket. Miután kitüsszögtem magam, fokozatosan szűnt meg körülöttem a világ, egyre jobban távolodtam a környezetemtől, és csak a dallamos elszállós zene zsongott a fejemben. Lelassultak az érzékszerveim, fogalmam se volt az idő múlásáról, és a körülöttem történtekről. Mintha egy általam elképzelt és megálmodott mesevilágba csöppentem volna. Kényelmesen elterültem a székemben, és a plafont néztem, de nem azt láttam, csak álmodoztam, és végem volt.

Másnap, amikor felébredtem, nem emlékeztem konkrétan semmire. Mikor, hogyan és kikkel érkeztem haza, milyen volt a buli, csak egy érzés ragadott magával: ez nagyon király! Hasonlított ahhoz, mikor az ember leissza magát a sárga földig, és nem emlékszik semmire. Az egyetlen igazán nagy különbség az, hogy nem másnapos az ember. Nincs semmilyen mellékhatása az anyagnak azt leszámítva, hogy az ember pupillája kitágul. Ezek után nem vetettem meg a tubát, néha-néha szippantottam egy keveset.

Mint utólag megtudtam, a tuba a speedet és a heroint takarja. Por formájában fogyasztva egészen lágy anyagok. A másik könnyű anyag, amivel először találkoztam, az a fű. Rengeteg típusa van, kezdve a telken található vadkendertől, a tökélyre fejlesztett holland extra minőségű cuccokig. Általában úgy fogyasztottuk, hogy vettünk cigarettapapírt a boltban, meg hozzá valamilyen dohányt.

Ezt házilag sodortuk össze, hasonlóan ahhoz, ahogyan az öreg papák csinálják, azzal a különbséggel, hogy mi a dohány közé kevertük a szárított, összemorzsolt vadkendert. Miután feltekertük a papírt, megnyálaztuk az oldalát az illesztésnél. Ez azért volt szükséges, hogy nehogy szétcsússzon a dekk, és így lassabban is éget a cigi. Mikor elkészült a spangli, a végén összetekertük a papírt, így könnyebb volt meggyújtani, és nem pergett ki a drága anyag. Mikor meggyújtottuk, mindenki szívott egy akkorát, amennyit egy szuszra bírt, és lent tartotta, amíg csak tudta, így volt a leghatásosabb a joint hatása.

Szippantás után mindenki gyorsan körbeadta a cuccot, hogy minél kevesebb menjen kárba. Emlékszem, mikor egy trabiban öten ültünk, és az egyik srác nem akart velünk pippantani. Mi feltekert ablaknál adtuk körbe az anyagot, hogy a kocsin kívül levők ne érezzék meg a joint jellegzetes fűszeres illatát. Szerencsétlen gyerek, ha akart, ha nem, velünk együtt beszívott, és egész este vigyorgott, mint a tejbe tök. Ez volt a jellegzetes hatása a fűnek, meg az, hogy minden lelassul az ember körül.

A másik nagy kedvencem volt a vízi pipa. Ugyanazt a szerkezetet használtuk, mint az arabok, azzal a különbséggel, hogy mi nem dohánnyal tömtük meg, hanem marihuánával. Ebben az volt a jó - a sima jointtal szemben -, hogy nem kellett kapkodni az elszívással, kényelmesen lehetett pippantgatni. Igaz, nem volt olyan erős hatása az anyagnak, de így is nagyon kellemesen bizsergetett.

Miután leszereltem, rájöttem, hogy még eszem ágában sincs dolgozni, így otthon lógtam anyámék nyakán, de ők mindig nyígtak, hogy jó lenne, ha kezdenék magammal valamit. Beadtam a felvételimet néhány egyetemre, és legnagyobb szerencsémre felvettek az egyikre, ami egy távoli városban volt, messze a jó kis meleg otthoni fészektől, így kikerültem anyámék szigora alól - azt hittem, hogy nekem áll a világ.

 A nyári szünet véget ért, és én elkezdtem a tanulmányaimat. Legnagyobb szerencsémre sikerült behelyezkednem az egyik koleszba, ahol nagyon jó fej srácokkal kerültem egy szobába. Mindenféle cuccot meg tudtak szerezni, amire csak ember vágyott. Ekkor elhatároztam, hogy nem hagyom ki a pénzkereset eme egyszerű, ámde nem kockázat nélküli formáját. Elkezdtem dílerkedni, csak egy kis alaptőke kellett hozzá, ami megvolt, és nem ártott ismerni néhány jó arcot, akik szintén ismertek néhány jó arcot, és így tovább. Ahogyan bővült a haveri köröm, úgy ment egyre jobban a biznisz is. Forgott az anyag rendesen, lóvé is volt dögivel, és mindig leesett egy adag a számomra is.

Ami a forgalmazott szerek közül a nagy kedvencem lett, az az eki (extasy) volt. Fél rúgóba került egy szem, de az elején még beértem egy féllel is. Lelépett az ember egy jó kis techno partiba, és miután bekapta a kis csodaszerét, nem volt megállás, ment a pörgés ezerrel vagy tizenhat órán keresztül. Bekattant valami az agyban és kész. A szívem majd kiugrott a helyéről, a testem elöntötte a forróság, és rendesen éreztem, hogy melegszik a fejem. Majd szomjan pusztultam, több vizet megittam, mint egy ló, de nem nagyon volt látszata. Néha küldtem mellé egy-egy sört, vagy energia italt, és végem volt.

Volt, hogy már rég vége volt a bulinak, én meg egyszerűen nem tudtam megállni. Már másnap dél volt, és én még mindig a városban sétáltam, fogalmam sincs, hogy hol és miért. Hiába feküdtem volna le, a szemem kipattant, mintha napokat aludtam volna azelőtt, és kész. Amikor végre sikerült elaludnom, akkor szunyáltam rendesen, és mikor felébredtem, olyan izomlázam volt, mintha egy hétig lapátoltam volna. De azért megérte, enélkül már nem is igazán tudtam bulizni, ha pörgős hangulatom volt. Ha meg szállni akartam, akkor csak egy kis trance zene kellett meg egy joint, és megvolt minden.

Azért vannak olyan szerek is, amikre nem szívesen emlékszem, és a világ minden pénzéért sem próbálnám ki őket újra. Ilyen például a szipózás, vagy amikor nyugtatóra iszik az ember. A legrosszabb emlékem viszont az LSD-hez kötődik. Ezt a tetves bélyeget csak a nyelv alá kell helyezni, és várni, hogy a hatóanyagok felszívódjanak. Ha ez megvan, akkor kezdődik a saját rendezésű horrorfilm. Ez az anyag az ember fóbiáit erősíti fel, de azt nagyon. Az ember az általa elképzelt borzadály világába süllyed, és sehogyan sem tud kimászni belőle.

A külvilág itt is megszűnik. Az én esetemben mindenhonnan bogarak, férgek kezdtek előmászni, és felmásztak rám, bebújtak az orromba és a fülembe. Ocsmányabbnál ocsmányabbak voltak, és gusztustalanok. Agresszíven közeledtek és özönlöttek el, miközben én őrjöngve téptem le magamról minden ruhát, és próbáltam magamról lesöpörni őket, és közben majd megőrültem a rettegéstől. Még ma is kiver a víz, ha rá gondolok. Mikor már majd eszemet vette a rettegés hirtelen mindennek vége lett: az egyik haverom egy vödör jéghideg vizet zúdított a nyakamba, ami űberelte a horrort, és felébredtem. A valóságban, csakúgy, mint az álmomban, téptem le magamról a ruhát, és őrjöngve törtem zúztam magam körül, míg le nem fogtak és nem jött a víz.

Nem mindenkinél vált ki ilyen hatást, de hogy én nem próbálom ki többet, az biztos.

A legkeményebb anyagokat is árultam, de a vénás adagolásig csak egyszer jutottam el. Egy rutinos haverommal, Spiderrel vettünk magunknak egy adagot. Nekem elég volt fél gramm is, ő az egyből is alig jött ki. Szerencsétlen gyereken már nem volt ép, tűmentes felület a testén. Azt mondta, hogy néha már kotyognak a fogai a hernyótól. Engem csak a kíváncsiság hajtott, megfogadtam, hogy csak egyszer próbálom ki, hogy megtudjam, milyen érzés a csúcson lenni. Spidi már évek óta függött a szeren. Mikor odaadtam neki az anyagját, már kapta is elő a kanalat, meg a már ki tudja hányszor használt tűjét. Én persze csak steril cuccokat használva utánoztam őt.

Fogta az anyagot, beletette a kanálba, és egy gyújtó fölött elkezdte melegíteni. Néhány másodperc melegítés után a fehér porból egy zavaros barna színű katyvaszt kaptunk. Felszívtuk a tűvel, ő a bokájába, én meg a karomba nyomtam be. Aztán vártuk a hatást, ami nem is késett soká. Egyre jobban kezdtem elszakadni a valóságtól, olyan könnyűnek éreztem magam. A szemem sarkából láttam, hogy Spidi összecsuklik, de az agyamig már nem nagyon jutott el. Hamarosan követtem a példáját. Valamikor, egy fél óra múlva eszmélhettem fel, Spidi kicsit lemaradva követett. Leírhatatlan érzés volt, nem is emlékszem semmire belőle, csak a feeling maradt meg.

Ami ezután jött, az nagyon rohadt volt. Legalább két napon keresztül iszonyatosan éreztem magam. Fájtak az izmaim, de még a csontjaim is, és majd megvesztem még egy adagért. Csak az segített abban, hogy megálljam, hogy a lelki szemeim előtt megjelent Spidi nyomorúságos képe - csórikám agyilag már olyan mélyen volt, hogy egy kerek mondatot sem tudott egyben kinyögni.  

Pár napos haldoklásomat követően felgyorsultak az események. A teljesen leamortizálódott Spidi egy aranylövéssel távozott tőlünk. Valahogy ezzel kapcsolatban a zsaruk is vérszemet kaptak, mert a nagy szaglászás közepette néhány közeli díler spanomat is bevitték, így egyre forróbb lett a talaj a lábam alatt. Sebtiben úgy döntöttem, hogy nem várom meg, hogy bekasznizzanak, csomagoltam és megléptem Hollandba. Minimális angol tudásom azért volt, meg egy kis pénzem is, ezt alkalmi munkákkal megtoldozgatva lehúztam kint két évet, míg a hírek szerint itthon minden lecsendesedett.

 Mostanában jöttem haza, a dílerkedést már nem merem bevállalni, a suliból kicsaptak, és fogalmam sincs nagy hírtelen, hogy mihez is kezdjek. De addig is, amíg ki nem találom, sodrok magamnak néhány spanglit, amit elpippanthatok, mert hát ebből ugyan mi baj lehet...

Forrás: www.viresz.hu/dolgozatok/adam.doc