Sokan ártalmatlan gyarlóságnak tartják, pedig nem az. Rögeszmévé is válhat az emberben, és a testet is megbetegítheti. Ennek ellenére a gonosz cselekedetek rúgója és az emberi kapcsolatainkat megmérgező métely marad az irigység, amíg ez a világ fennmarad.

Érdemes megkeresni a Bibliánkban, hogy mi volt a közvetlen emberi indítéka Jézus Urunk keresztfára juttatásának. Nem más, mint a korabeli vallási vezetők és világi hatalmasságok féktelen irigysége.

Vajon mi az oka annak, hogy kiváló találmányok, világszínvonalú termékek, frenetikus tehetségek nem járhatják be sikeres pályájukat hazánkban? Miért van az, hogy ami túl jó, az nekünk nem kell?

Egyetlen oka van: a hatalmuk monopóliumát féltők és a remélt bevételükért reszketők irigysége. Nehogy valaki jobb, vonzóbb, nagyszerűbb legyen náluk, hiszen akkor menniük kell.

Olyanok, mint Hófehérke mostohája, aki dühében összetöri varázstükrét, mert az őszintén megmondja, hogy van egy ifjú leány, aki szebb nála. A folytatást is ismerjük. Gyilkossági kísérletre kerül sor, ahogy az az életben is gyakran megtörténik az irigység miatt. A mesében persze minden rossz jóra fordul (világunkban ez nem mindig történik így), ezért az irigység lelki tükörképe rendkívül ijesztő.

Az irigy embernek általában nem az fáj, ami neki nincs, hanem arra féltékeny, ami a másiknak van. Könnyen befizethetne ő is egy külföldi társasutazásra, de nem teszi; inkább elönti a sárga irigység, ha ismerőse nyaralni indul. Ha pedig észreveszi, hogy szomszédja új autót vett, rögvest elméleteket gyárt: "Biztosan tisztességtelen úton szerezte, hiszen nemrégiben még biciklivel járt!" - állítja, és már viszi is a hírt keresztül-kasul az egész településen.

Ez a nyílt irigység is sok fájdalmat okoz a másiknak, hát még az, ha burkolt formában találkozik vele! Ha jön a feljelentés, a hamis tanúzás, az évekig elhúzódó pereskedés, a testet-lelket romboló gyűlölködés, akkor megkezdődnek a véget nem érő álmatlan éjszakák, és lassan kialakul a teljes idegkimerülés.

De nemcsak az irigyelt fél, az irigykedő is megsínyli mindezeket, mert szívéből eltűnik a szeretet, a béke és az áldás.

Az is előfordul, hogy a sárga rém a jóakarat mezét ölti magára. Amikor az idősebb nem akarja átadni a fiatalabbnak a stafétabotot arra hivatkozva, hogy az túlzottan megterhelné még gyönge vállát, valójában nem minden esetben a féltés, inkább az irigység lángja égeti a lelkét. Az irigy ember lelke ugyanis mindig háborog, mert örökké elégedetlen. Mindig többet akar, és semmi sem jó neki úgy, ahogy éppen van.

Nem veszi észre Isten jóságos és adakozó kezét, amelynek köszönhetően mindene megvan, amire szüksége lehet, annyira kitölti szívét a mások javainak méricskélése. Erején felül is dolgozik, ha kell, ügyeskedik és ravaszkodik, mert az a víziója, hogy a "szomszéd kertje mindig zöldebb".

Az irigység gyökere ördögi. Saját kívánságunktól hajtva kísért meg bennünket ez az ördögi bűn. Ha beletekintünk a lelki tükörbe, valljuk be legalább önmagunknak, hogy arcszínünk sárgás. Rosszul viseljük, hogyha nem becsülnek meg minket érdemeinkhez mérten, fáj, ha másnak sikerül az, amit mi szerettünk volna. Mi sem vagyunk mentesek a káröröm, a pletykálkodás, az árulkodás vétkeitől, amelyek szintén az irigység bűnére vezethetőek vissza.

Ki kell gyógyulnunk az irigység testet-lelket nyomorító, szeretetközösségeket felbontó, viszályt szító bűnéből! A lélek is bepiszkolódik olykor, csúf bűnfoltok éktelenkednek rajta, ezért szüksége van a tisztulásra. Az irigység nem épít, nem viszi előre a világot, míg az áldozatvállalás igen. Az áldozatkész ember félreteszi saját érdekeit és másokért él.