Peter Piot virológus, a London School of Hygiene & Tropical Medicine, vagyis a higiéniai és trópusi betegségek intézetének igazgatója március közepén betegedett meg a COVID-19-től. Egy hetet töltött kórházban, azóta pedig londoni otthonában lábadozik. Általános állapotára jellemző, hogy még ma is komoly nehézséget jelent számára, ha az emeletre fel kell mennie.
A Belgiumban felnőtt Piot volt az, aki 1976-ban felfedezte az Ebola-vírust, és egész karrierjét a fertőző betegségek elleni küzdelemmel töltötte. 1995 és 2008 között az Egyesült Nemzetek közös HIV/AIDS-programját vezette, jelenleg pedig az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen koronavírus-tanácsadója. A koronavírussal való személyes találkozása olyan élmény volt számára, hogy tapasztalatait március 19-től, a betegség megjelenésének első napjától naplószerűen rögzítette - írja a Science.
„Március 19-én magas lázam és hasogató fejfájásom volt. A koponyám is és még a hajszálaim is fájtak, ami azért eléggé bizarr tapasztalat. Ekkor még nem köhögtem, de valahogy már azt éreztem, hogy elkaptam a betegséget. . Folyamatosan dolgoztam - munkamániás vagyok -, de már otthonról. Nagyon komoly erőfeszítést tettünk már a múlt évben is a Londoni Higiéniai és Trópusi Orvostudományi Iskolában, hogy a munkánk java részét távmunkában lássuk el.
Ezt azért alakítottuk így, mert az utazások megspórolásával is hozzá akartunk járulni a globális felmelegedés elleni harchoz.
Ahogy azt gyanítottam, pozitív lett a tesztem a COVID-19-re. Elszigeteltem magam odahaza. Nem csökkent a lázam. Soha nem voltam igazán súlyosan beteg, és az elmúlt tíz évben még betegszabadságot sem vettem ki. Kifejezetten egészséges élek, rendszeresen sétálok.
Az egyetlen kockázati tényező esetemben a korom volt - 71 éves vagyok. Optimista alkat vagyok, ezért azt hittem, könnyen túlesek a betegségen. Április 1-jén azonban egy orvos barátom megvizsgált, mert a lázam sehogy se akart lejjebb menni, és már az általános kimerültség jeleit kezdtem mutatni.
Kiderült, hogy jelentős oxigénhiányom van. A röntgen alapján megállapították, hogy súlyos tüdőgyulladásom van, amely jellemző a COVID-19-re. Folyamatosan kimerültnek éreztem magam, miközben általában kifejezetten energikus vagyok. Nem csupán fáradtság volt ez, hanem teljes kimerültség; soha nem felejtem el ezt az érzést. Kórházba kellett vinni, bár időközben negatívnak bizonyultam a vírus szempontjából. Ez a COVID-19-re kifejezetten jellemző: a vírus ugyan eltűnik, de következményei még hetekig megmaradnak.
Attól tartottam, hogy azonnal egy lélegeztetőgépre tesznek. Szerencsére először csak oxigénmaszkot adtak nekem, és ez elégséges is volt. Az intenzívre kerültem. Fáradt vagy, ilyenkor átadod magad a sorsnak, és persze az ellátó személyzetnek. Egyfajta rutin alakítja az életed: infúziótól, infúzióig. Általában nagyon proaktív vagyok az életben, de most 100 százalékosan türelmes voltam.
Egy hajléktalannal, egy kolumbiai takarítóval és egy bangladesivel osztoztam a szobán - egyébként mindhárman cukorbetegséggel küszködtek, amely tény összhangban van a betegség ismert képével. A napok és éjszakák magányosak voltak, mert senkinek sem volt energiája a beszélgetéshez. Hetekig csak suttogni tudtam. Állandóan az a kérdés foglalkoztatott, vajon hogy leszek, ha már kijöttem a betegségből?
Miután több mint 40 évet harcoltam a vírusokkal szemben, szakértő lettem a fertőzések terén. Örülök, hogy koronám volt és nem Ebolám, bár elolvastam egy tudományos tanulmányt, amelyből arra következtettem, hogy 30 százaléknyi esélyed van meghalni, ha egy brit kórházba kerülsz COVID-19-el. Ez körülbelül ugyanakkor halálozási arány, mint az Ebola esetében 2014-ben Nyugat-Afrikában.
Egy hétig lebegtem élet és halál között.
Hazaengedtek. Tömegközlekedéssel utaztam. Látni akartam a várost, üres utcáival, zárt kocsmáival és a szokatlanul friss levegőjével. Senki sem volt kint.
A mozgáshiány miatt az izmaim gyengék voltak, alig tudtam járni. Egy ideig nagyon rosszul is aludtam. Állandóan attól féltem, hogy kiújul a betegség. Újra be voltam zárva, de ilyenkor perspektívába kell helyezni a dolgokat, az segít. Most még jobban csodálom Nelson Mandelát. Ő 27 évig volt egy börtön foglya, és megőrizte mentális egészségét.
Mindig nagy tisztelet volt bennem a vírusokkal szemben, és ez nem csökkent most sem. Életem nagy részét az AIDS vírus elleni küzdelemnek szenteltem.
Most, hogy én is megfertőződtem egy komoly vírustól, már én is másképp tekintek rájuk. Tudom, hogy ez megváltoztatja az életem. Sebezhetőbbnek érzem magam.
Egy héttel azután, hogy hazakerültem, újra nehézlégzésem lett. Kórházba kellett mennem, az ambulancián kezeltek. Kiderült, hogy kezdődő tüdőgyulladásom van az úgynevezett citokin vihar miatt. Ilyenkor az immunrendszer túlreagál. Sok ember nem is a vírus okozta szövetkárosodás miatt hal meg, hanem immunrendszerének túlzott reakciója miatt. Még ma is kezelés alatt állok, az immunreakciót próbálják visszafogni erős gyógyszerekkel. Pitvarfibrillációm volt, a pulzusom percenkénti 170-re emelkedett; amelyet szintén terápiával kell kezelni, különös tekintettel a véralvadásra, és, hogy az agyvérzést megelőzzék.
Ez a vírus különleges képessége: valószínűleg befolyásolja az összes emberi szervet.
Sokan azt gondolják, hogy a COVID-19 a betegek egy százalékával végez csupán, a többiek pedig megússzák enyhe megfázással. De a történet ennél jóval bonyolultabb. Sok embernek krónikus vese- és szívproblémái lesznek. Még az idegrendszerük is megsérül. Világszerte több százezer ember él, esetleg több, akik életének hátralévő részében kezelésekre kell járniuk, például vesedialízisre lesz szükségük.
Minél többet megismerünk a koronavírusról, annál több kérdés merül fel bennünk a betegséggel kapcsolatban, Nagyon bosszantanak azok a vélemények, melyek mindenféle hozzáértés nélkül kritizálják a tudósokat és a politikai döntéshozókat.
Ma, hét hét után először érzem magam valamennyire is jobban, és a tüdőleleteim is viszonylag jók. Spárgát ettem. Megnyitottam egy jó üveg bort, hogy ünnepeljek. Vissza akarok térni dolgozni, bár a tevékenységem egy ideig korlátozott lesz. Von der Leyen COVID-19 K + F tanácsadója lettem.
A Bizottság határozottan elkötelezett az oltás kidolgozásának támogatása mellett. Legyen világos: koronavírus elleni oltás nélkül soha nem leszünk képesek újra normálisan élni. Az egyetlen valódi kilépési stratégia a válságból egy oltás lesz, amelyet világszerte be lehet majd vezetni. Ez azt jelenti, hogy milliárdnyi adagot kell előállítani, ami önmagában is óriási kihívás. Az erőfeszítések ellenére ugyanakkor még mindig nem biztos, hogy lehetséges-e egyáltalán egy COVID-19 elleni oltást előállítani."
