Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egyre több a stroke-ot okoz koronavírus

Világszerte egyre több fertőzött fiatalt és középkorú pácienst diagnosztizálnak stroke-kal. Még a járványkitörés kezdetén a kutatók arra mutattak rá, hogy a vírus elsősorban a tüdőt támadja meg. Az elmúlt hónapokban azonban több olyan esetről számoltak be, melyekben a koronavírus és a stroke kialakulása között találtak összefüggést.

Egy friss kutatás szerint fiatalabb betegeknél a stroke akár az első tünete is lehet a koronavírus-fertőzésnek. A koronavírus olyan cerebrovaszkuláris (agyi erekhez kötődő) eseményeket válthat ki, mint például a stroke. Azokban az amerikai régiókban, ahol  magasabb volt a fertőzöttek száma, ott stabil vagy megnövekedett számú ismeretlen

eredetű stroke-kal diagnosztizált betegekről számoltak be. Olyan betegekről, akiknél nem találtak stroke kialakulásához vezető tipikus kiváltó tényezőt– vagyis nem volt előjele a stroke-nak. Azóta már számos hasonló esetről számoltak be világszerte.

Egyre több esetet diagnosztizálnak. Fotó: Depositphotos

A stroke egy összefoglaló kategória, melyet az esetek 80-85 százalékában agyi érelzáródás okoz, aminek következtében az adott ér által ellátott agyi terület nem kap elég vért, infarktus, azaz agyi elhalás következik be. A fennmaradó esetekben vérzéses stroke lép fel, azaz egy ér megrepedésének következtében az agyban vérömleny alakul ki, ez utóbbit  nevezzük agyvérzésnek. Míg más betegség, például a szívinfarktus esetében elterjedt, hogy

szúró mellkasi fájdalom észlelésekor azonnal orvoshoz kell fordulni, a stroke tünetei kevésbé egyértelműek lehetnek.

Agyi érelzáródást, úgynevezett iszkémiás stroke-ot, vagy a keringési rendszerben máshol (szívben, nagyobb artériákban) képződő, majd onnan a véráramba kerülő vérrög, vagy helyileg az érfalon kialakuló felrakódás, plakk okoz. A stroke hazánkban hozzávetőlegesen 40–50 ezer embert érint évente, Európában pedig a harmadik leggyakoribb a halált kiváltó tényezők között. Attól függően kezelhető a stroke, hogy melyik típusáról van szó. Az iszkémiás stroke esetén (ilyenkor az agyi eret vérrög blokkolja) az érelzáródást gyógyszerrel kezelik, a vérzéses stroke előfordulásakor pedig akár sebészeti beavatkozásra is szükség lehet.

A stroke jól felismerhető tünetekkel jelentkezik: Hogyha az arc egyik felének elernyedését, a száj lecsüggedését vagy a végtagok elzsibbadását észleljük, esetleg előjel nélkül kialakuló erős fejfájással, kommunikációs nehézségekkel, beszéd- vagy látászavarral küszködünk, ne várjunk a tünetek elmúlására.

Ha valaki egyszer már átesett stroke-on, sajnos fennáll az esélye, hogy a probléma ismét fellép. Ha valakinél magas a kockázata annak, hogy vérrög alakuljon ki a szervezetében – például pitvarfibrillációja van – véralvadásgátló terápiával csökkentheti a stroke kialakulásának lehetőségét. Az innovatív készítményeknek köszönhetően ma már elérhetők olyan terápiák amiket elegendő naponta egyszer, szájon át alkalmazni.

A kutatás eredményét tekintve megállapították, hogy a koronavírust a stroke új okának vagy rizikófaktorának kell tekintenünk. Legalábbis, a stroke-ban szenvedő betegeket fontos tesztelni, hogy megfertőződtek-e az új típusú koronavírussal, főleg ha fiatalok (50 évesnél fiatalabbak) még a COVID-19 jellemző légzési tüneteinek hiányában is.

A járvány idején sokan félnek segítséget kérni és szakemberhez fordulni, és ahogy mindannyiunknak, a stroke-on már átesett betegeknek is nehéz érzelmekkel, kell megküzdeniük ezekben a bizonytalan időkben. Érdemes rutint vezetni életünkbe és hasznos szokásokat kialakítani, mint rendszeres pihentető alvás vagy egészséges, gyümölcsökkel és zöldségekkel gazdagított étkezés. A társas interakció és a családunktól, barátoktól kapott

érzelmi támogatás nagy segítséget nyújthat például a szorongás enyhítésében. Fontos, hogyne hagyjuk figyelmen kívül az árulkodó jeleket, ügyeljünk lelki egészségünkre is, különösen egy ilyen rendhagyó időszakban. Kérjük szakorvos segítségét és rendszeresen konzultáljunk a további lépésekről!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.