Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egyre több a születési rendellenesség ikreknél

Majdnem megkétszereződött a születési rendellenességek előfordulási aránya az ikerszüléseknél az 1980-as évek óta, derült ki egy nemzetközi tanulmányból, amely tizennégy európai ország adatait dolgozta fel. Az International Journal of Obstetrics and Gynaecology című folyóiratban közölt tanulmány készítői több mint 5,4 millió szülés adatait elemezték az 1984 és 2007 közötti időszakból.

A vizsgált huszonnégy év alatt nagyjából 50 százalékkal növekedett az ikervárandósságok száma. Az 5,4 millióból összesen 3 százalék volt ikerszülés. Az összes szülésnél regisztrált 148 359 jelentős születési rendellenesség nagyjából 4 százaléka az ikerként világra jött csecsemőket érintette.

Az eredmények szerint a vizsgált időszakban nagyjából megkétszereződött az ikerszüléseknél jelentkező születési rendellenességek aránya, és a 2000–2003 közötti időszakban mintegy tizenkét születési rendellenesség jutott tízezer ikerszülésre. A legnagyobb növekedést a nem kromoszomális abnormalitás okozta rendellenességeknél, például a fizikai deformáltságnál tapasztalták a kutatók. Ennek aránya a kezdeti – 1985 és 1987 közötti – tízezer ikerszülésre jutó hatról tizenegyre növekedett a tanulmány végére.

Összességében nézve a születési rendellenességek előfordulásának kockázata nagyjából 27 százalékkal volt magasabb az ikerbabák esetében, mint az egyedül világra jött csecsemőknél. A szakemberek szerint a növekedés részben a lombikbébi-kezelések egyre gyakoribb alkalmazására vezethető vissza: az eljárás ugyanis a születési rendellenességek fokozottabb kockázatával jár együtt. A szakemberek szerint a kezelésen áteső nőknek érdemes lenne megfontolniuk, hogy egyetlen embriót ültettessenek be: bár ez nem csökkenti feltétlenül a születési rendellenességek kialakulásának kockázatát, befolyásolhatja a szülés kimenetelét, és kevesebb terhet rak a kezelésben részt vevőkre – adta hírül az MTI.

Dr. Kósa Zsolt szülész-nőgyógyász és meddőségi specialista szerint az ikerszülések száma valóban növekszik az egyre elfogadottabb és elterjedtebb lombikbébi-kezelések következtében, azonban a spontán ikerterhességi ráta változatlan. A változás oka, hogy a lombikprogramok során korábban jellemzően több embriót ültettek vissza az anyaméhbe, így nagyobb volt az esély az ikerterhesség kialakulására. A fejlődési hibák azonban nem a beültetett embriók számával voltak összefüggésben, hanem inkább azzal, hogy a lombikbébi-kezelés „megkerülte” a hagyományos fogantatás természetes szűrőit. Ma már tudjuk, hogy a természetes 3%-os genetikai kockázathoz képest a lombikbébi-kezelés esetén ez az arány (a megfogant magzatok számától függetlenül) 4-5%-ra növekszik.

A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet specialistája egyetért azzal, hogy az egyes terhesség nem csökkenti feltétlenül a születési rendellenességek kialakulásának kockázatát, ugyanakkor szülészeti szempontból mindenképpen biztonságosabb egyetlen gyermek kihordása. A modern lombikbébi-központokban ezért egyre inkább arra a törekednek a szakemberek, hogy minél kisebb gyógyszeres stimulációnak vessék alá a leendő édesanyát, ugyanakkor kevesebb petesejtből jobb minőségű embriók létrejöttét segítsék, és törekedjenek az úgynevezett egyes embriótranszferre, vagyis egyetlen – lehetőség szerint minél egészségesebb – embriót ültessenek vissza az anyaméhbe.

„Ma már nálunk is elérhetők olyan előzetes genetikai szűrővizsgálatok úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat, PGS – micro-array technológiával, amelynek segítségével még az embrió beültetése előtt ki tudjuk zárni gyakorlatilag az összes kromoszómaszám-beli rendellenességet, illetőleg a családban ismert számos egyéb genetikai rendellenességet célzottan diagnosztizálni tudjuk. A módszer óriási előnye, hogy nemcsak a lombikbébi-program sikeressége növelhető, hanem a vetélések arányát is számottevően csökkenteni tudjuk. Összességében a sikeres terhesség létrejötte természetesen fontos szempont, de emellett arra is oda kell figyelni, hogy minél kíméletesebb programot tudjunk nyújtani az édesanyák számára, és mindent megtegyünk azért, hogy lehetőség szerint egészséges gyermekük szülessen” – tudhattuk meg a részlegvezető főorvostól.

 

Forrás: www.versysclinics.com


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.