Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Egyre több helyen látni a gerillakertészek munkáit

Gerillakertészek, legálisan dolgozó grafittisek jelennek meg a világ számos nagyvárosa után Budapest utcáin is. Munkájuknak köszönhetően színesebb, barátságosabb és nem utolsó sorban zöldebb lesz a város.

 

Egyre több helyen lehet találkozni az önjelölt városszépítők, az úgynevezett gerillakertészek akcióival. Az erőszakmentes civil kezdeményezés lényege, hogy a lakosság hivatalos engedély nélkül virágokat, fákat helyez ki vagy ültet el különböző nyilvános helyeken, ahol arra megítélésük szerint hosszú távon szükség van. Ez a tevékenység sok mindenkit megihlet - Tony Minh Nguyen és a Snowhome tervezői például speciális fegyvert, magokkal töltött kézigránátot álmodtak meg számukra -, így hasonló hazai kezdeményezés is létezik: a Cellux Csoport gyerekek számára szervez gerillakertész-programokat, ahol többek között agyag és magocskák keverékéből készítenek kis állatokat a résztvevők, amelyeket aztán a városi dzsungelben „engednek szabadon".

Másképpen, de ugyancsak a városi környezetet kívánja vonzóbbá tenni az a projekt, amelyet Viktor Vasarely Színes város című könyve inspirált, s melynek célja, hogy Budapest forgalmas, de elhanyagolt helyszíneire vigye a kortárs művészetet úgy, ahogyan azt a világhírű op-art művész elképzelte. Így színes festményekkel díszítik a Flórián téri aluljárót, a Városháza park tűzfalát és a Moszkva tér metrókijáratát. A fényfestőkből, festőművészekből, graffitisekből és újrahasznosított anyagokból dolgozó művészekből álló csapat a norvég királyság és más skandináv országok támogatásával létrehozott Norvég Civil Támogatási Alap kulturális örökségvédelemre kiírt pályázatán indult, és nyert a projekt tervével. Az ötmillió forintos támogatást több mint ezer négyzetméternyi falfelület megfestésére, újrahasznosított anyagokból készülő köztéri szobrok létrehozására fordítják, de készülnek majd rövidfilmek, lesz kerekasztal-beszélgetés a jövő Budapestjének arculatáról, és mindezt összefogó honlap is készül.

 A cikk a Piac&Profit 2010/6. számának NHD rovatában jelent meg.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.