Egy átlagos japán férfi napi 10-13 órát görnyed a vállalati irodaasztalnál, aztán kikapcsolódásképp a szabadidejét is a munkatársakkal tölti, nem a családjával.
Gyakran azért sem lehetséges, hogy délután hazaruccanjon, mert éppen "kiküldetésben van", azaz hónapokra távol kerül otthonától. Így aztán nem csoda, hogy férj és feleség külön-külön, mindegyik a maga útját járva - igaz legtöbbször a fantázia világában - élik ki természetes vágyaikat.
Hozzáértők szerint a dolog hátterében kulturális okok állnak: Japánban a 19. században a nők feladata egyértelműen az új nemzedék biztosítása volt, s a gazdagabb harcosok megengedhették maguknak, hogy poligámiában éljenek. A házon belül örökös intrika folyt a férj kegyeinek - pillanatnyi - megszerzéséért, a nő állandó féltékenységben élt, de ezt nem mutathatta ki.
Ami azt illeti, a modern idők sok mindenben hasonlítanak a 19. századi történetre. A nők és férfiak ugyan házasok, de sokszor fizikailag és lelkileg is szinte állandó a távolság köztük. A nők általában csupán a diplomaosztótól a férjhez menésig dolgoznak pár évet, aztán a családnak szentelik az életüket.
A féfiak pedig egyfajta "szexuális nyugtalanságban" élnek. Fantáziavilágukat a 17 év körüli, matrózruhás, hosszúcombú lánykák töltik ki, a való életüket pedig gyakran a dominák.
A japán üzletemberek, vezető pozíciójú férfiak olyan elképzelhetetlen nyomás alatt élik az életüket, hogy úgy érzik, a stressztől már csak egy kreatív és brutális nő keze alatt szabadulhatnak meg.
A japán szadomazót a 16. századi kínzásmesterek és technikái ihlették. Képviselői legendásak voltak arról, hogy egyetlen érdes kötéllel, az idegpályákat változatos sorrendben elszorítva, gyötrelmes halálba vezessék az áldozatot.
Tokióban becslések szerint ma mintegy 30 hivatásos domina dolgozik, nem is olcsón: egyetlen feszültségoldó szeánsz ára elérheti a 400 dollárt is.
