Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elég legyen a halmutyiból!

Rövidesen nem kerülhetne illegálisan fogott hal a boltok polcaira, és így a tányérunkra sem, ugyanis fontos előrelépés történt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete által kezdeményezett nemzetközi dokumentációs rendszer ügyében. Egy ötéves folyamat eredményeként szakértői szinten elfogadták a fogás dokumentálását szabályozó önkéntes iránymutatásokat, a következő lépés pedig, hogy a FAO tagországok is rábólintsanak július elején a szervezet kétévenkénti konferenciáján.

Amint ez megtörténik, az iránymutatások egyfajta „aranystandardként” működhetnének a döntéshozók és a halászatban érdekelt cégek számára, ha a halak eredetét szeretnék nyomon követni.

Halfeldolgozó üzem Albániában, Kép: FAO/ Ghent Shkullaku

Világszerte mintegy 91-93 millió tonna halat halásznak ki évről-évre, a tengeri élelmiszerek kereskedelmi értéke tavaly megközelítette a 142 milliárd dollárt.Ezen túlmenően, az illegális, nem bejelentett és szabályozatlan halászat még 26 millió tonnával fejeli ezt meg, veszélyeztetve ezzel az ágazat hosszú távú fenntarthatóságát.

Tengeri sügér, Kép: pixabay

A fogás dokumentálására kifejlesztette rendszer ez ellen lehet megoldás. Az alapkoncepció a következő: a kifogott halnál a nemzeti hatóságok tanúsítják annak az előírásoknak való megfelelését, amely tanúsítvány végigkíséri az alapanyagot a feldolgozás teljes folyamata alatt, kerüljön akár nemzeti vagy nemzetközi piacra. Eddig csupán néhány ilyen rendszer létezett, és azok is főleg az értékesebb, a túlhalászat fenyegette fajták esetében, mint a tengeri sügér az Antarktisz vizeiben, vagy a kékúszójú tonhal az Atlanti-óceánban. Az Európai Unió 2010 óta megköveteli az ilyen dokumentáció létét a tengerentúlról érkező halak esetében, míg az Egyesült Államok tavaly jelentette be saját rendszerének elindulását.

A nemzetközi támogatás elengedhetetlen

Komoly akadály a széleskörű fogás-dokumentációs rendszerek esetében a logisztika kérdése, hogyan őrizhető meg a papírtanúsítvány sértetlensége a szállítás alatt. Az újdonság a FAO-javaslat esetében a papíron túl a digitális alapú tanúsítás, mely az értéklánc bármely pontján elérhető lenne, csökkentené a bürokráciát és egyúttal a csalás lehetőségét is.

Tengeri sügér saláta, Kép: pixabay

- Bár az irányelvek nem kötelező erejűek, az előkészítő tárgyalások folyamata biztosítja a széleskörű támogatottságot, a FAO konferencián való elfogadás pedig csak ráerősít erre - mondta Audun Lem, a FAO halászat és akvakultúra egységének helyetteses vezetője.

Új eszközök a káros gyakorlat ellen

Engedély nélküli halászat, kvótatúllépés, veszélyeztetett fajok halászata, vagy nem megengedett eszközök használata néhány példa a leggyakoribb módszerek közül. Az ezeket övező egyre növekvő nemzetközi figyelem felgyorsíthatja a válaszlépéseket, legyen szó ezen fogás-dokumentációs rendszerről, vagy az úgy nevezett Kikötő szerinti államok egyezményről, melyet szintén a FAO kezdeményezett és hozott tető alá tavaly.

- Az illegális, nem bejelentett és szabályozatlan halászat káros a környezetre, az élelmezésbiztonságra, és a gazdasági fejlődésre is, ezért célzottan kell foglalkozni a témával - tette hozzá Lem.

Halleves - pl. sügérből
A magyarokat gyakran éri az a vád, hogy nem esznek elég halat, és ez igaz is. De hát nem vagyunk tengeri nagyhatalom, ritkán jutunk friss halhoz a tengerből. De ha mégis, a legjobb dolog, ami azzal a hallal történhet, ha főzünk belőle egy jó levest.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.