Kereskedelem cikkek

Tiltakozunk az októberi mikulások ellen
Összekeverednek, egybefolynak az ünnepek a kereskedelem által diktált őrült tempó miatt. Még előttünk a Halottak napja, de a csokimikulások és a karácsonyi díszek már ott villognak a temetői mécsesek és a koszorúk mellett a boltok polcain. Normális ez?

Elég legyen a halmutyiból!
Rövidesen nem kerülhetne illegálisan fogott hal a boltok polcaira, és így a tányérunkra sem, ugyanis fontos előrelépés történt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete által kezdeményezett nemzetközi dokumentációs rendszer ügyében. Egy ötéves folyamat eredményeként szakértői szinten elfogadták a fogás dokumentálását szabályozó önkéntes iránymutatásokat, a következő lépés pedig, hogy a FAO tagországok is rábólintsanak július elején a szervezet kétévenkénti konferenciáján.

Olyan gyógyszert kérek, amit ki is tudok fizetni!
Egy nemrég elfogadott állásfoglalás szerint az elmúlt évtizedek gyógyszerár-emelkedése oly mértékű volt, hogy sok uniós állampolgár már nem vagy alig tudja megfizetni ezeket. Veszélybe került a nemzeti társadalombiztosítási rendszerek fenntarthatósága is. A magán és közérdek egyensúlya érdekében jobban nyomon követhetővé kéne tenni a kutatás-fejlesztési és marketing költségeket valamint az állami támogatásokat - állítja az Európai Parlament.

Gazdag vagy? Akkor vörösbort és rosét iszol!
A bor népszerű – széles vásárlókörrel rendelkezik Magyarországon. Az otthoni fogyasztás az idei év első felében stabil volt, és ugyan ritkábban, viszont alkalmanként több bort vásároltunk az előző év hasonló időszakához képest. A háztartások átlagosan mintegy 7900 forintot költöttek januártól júniusig. Az értékesítésben legnagyobb súlya a hipermarketeknek és a diszkontoknak van. A GfK háztartások fogyasztását monitorozó adatai szerint a borvásárlás ténye nagyban függ a háztartás jövedelmi szintjétől.

Ötvenen túl jobban szeretjük a sonkát!
2015-ben többet költöttünk húsvéti édességekre, sonkára, mint korábban, igaz ebben benne van az áremelkedés is – ezt mutatják a GfK háztartások fogyasztását monitorozó ConsumerPanel adatai. Elsősorban a hipermarketekben vásárolunk, mert egy helyen széles kínálatból választhatunk.

Ebben nem mi vagyunk az elsők - de nem is bánjuk!
A világ legdrágább bevásárlóövezete a bérleti díjak alapján a New York-i Fifth Avenue, megelőzve a hongkongi Causeway Bay környékét. A mi Váci utcánk a negyvenedik helyen van.