Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elege lett az alvókból az IKEA-nak

Tiltani próbálja az áruházaiban kiállított, összeszerelt bútorokon való alvást az Ikea Kínában, ahol ez mindennapos látvány és eltűrt jelenség volt eddig  A svéd bútorkereskedelmi óriás a jövőben nem tűri el, hogy kínai vásárlói a kiállítótér ágyain és székein aludjanak, mint tették azt jó páran korábban.

A kínai interneten terjedő képek tanúsága szerint eddig gyakorlat volt, hogy a vásárlásban elfáradt kínai látogatók egy része akár cipőjét ledobva és takaró alá bújva rövidebb-hosszabb időre "élesben" is kipróbálta az Ikea bútorait. A Zsenmin Zsipao központi napilap szerint a “pihenés” olyan méreteket öltött, hogy egy-egy nap akár a fővárosi áruházi ágyak felét is elfoglalták a vásárlók.

Korábban a svéd cég megengedőnek bizonyult, s tavaly nyáron a Wall Street Journal napilapnak az áruházlánc szóvivője még úgy nyilatkozott, a cég nem kezeli a jelenséget problémaként, sőt “örül, hogy a vásárlók otthon érzik magukat”.

A híradások szerint az engedékenységnek vége, s a cég alkalmazottai nem engedik meg, hogy a vásárlók cipő nélkül tartózkodjanak a boltokban, aludjanak az ágyakban és a légkondicionált üzletek más pontjain, ugyanakkor a bútorok kipróbálása - az Ikea jól ismert üzletpolitikájának megfelelően - továbbra is engedélyezett lesz.

Egyelőre nem lehet tudni, hogyan fogják nagyobb tömegek esetén megakadályozni az áruházban alvást.

Az Ikea rendkívüli népszerűségnek örvend a kelet-ázsiai országban. A cég 1999 óta van jelen a kínai piacon, s mára tíz legnagyobb áruháza közül nyolc itt található, a kínaiaknál csak a svédországi áruházak nagyobbak. Az elmúlt években a kínai eladások mutatják az egyik leggyorsabb növekedést a világban.

Így lesz igazi kültéri szoba az erkélyből
Eszedbe jutott már valaha, hogy az erkélyedre különleges helyként tekints? Pedig több van benne, mint képzelnéd! Bármikor egyszerűen és gyorsan kellemessé teheted az otthonod ezen részét, ha elolvasod 8 tippünket – melyeken érdemes elgondolkoznod –, mielőtt belevágnál az átalakításba. Meglátod, nem is annyira költség- és időigényes, mint ahogy hitted volna!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.