Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Életveszélyes bárányhimlő! Kezdődik a szezon!

Nemcsak néhány piros, majd viszkető pöttyöt és 3-4 hetet jelent a bárányhimlő! Az esetek 2-6 %-ában nagyon súlyos szövődményei lehetnek a fertőzésnek. A betegek közül évente 300-400 beteg kerül kórházba - rendszerint a tüdőt, az agyvelőt, a lágy szerveket, a szívizmot, a csontozatot támadja meg a kór. Magyarországon 2015. októberéig 35 %-kal nőtt a bárányhimlős megbetegedések száma az előző év azonos szakához képest. Ez majd 10 ezerrel több kisdedet, gyereket, felnőttet jelent. Védőoltással mindez megelőzhető volna!     

Dr. Ujhelyi Enikő a sajtótájékoztatón, Kép: sajtóanyag

Az Egyesül Államokban 16 éve adhatnak védőoltást bárányhimlő ellen a gyerekeknek. Akik nem kapják meg a vakcinát, nem járhatnak iskolába. Két év alatt ugrásszerű változást tapasztaltak a szakemberek: negyedére esett vissza a megbetegedések száma. Ezzel együtt természetesen a szövődményes, kórházi esetek 90%-kal csökkentek - mondta el az Egyesített Szent István Szent László Kórház sajtótájékoztatóján a Gyermekintenzív Osztály osztályvezető főorvosa. dr. Ujhelyi Enikő PhD hozzátette, Magyarországon a szülők által legjobban ismert 26 gyermekbetegség közül a 11. helyen áll a bárányhimlő, mégis a védőoltásról gyakran csak akkor értesülnek, amikor már nagyon nagy baj.

Kép: wikimedia

- A betegség akár szívizom-, máj-,  ízületi vagy csontvelőgyulladást és vérmérgezést is okozhat, az egyik leggyakoribb idegrendszeri komplikáció pedig a kisagyat érintő jóindulatú gyulladás, ami mozgáskoordinációs zavarral járhat. Ritkább, de veszélyesebb szövődmény az agyvelőgyulladás, ami fejfájást, hányást, bizonytalan járást, zavartságot és görcsöket okoz, sőt késői idegrendszeri maradványtünetei is lehetnek - tette hozzá a főorvos.

Az Országos  Epidemiológiai Központ adatai is a megbetegedések ugrásszerű növekedését mutatják. Előrejelzésük szerint a betegség szezonkezdete 2015. novemberére tehető. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, dr. Póta György tapasztalatai szerint is sokkal több a bárányhimlős, mint korábban.

- A házi gyermekorvosi napi gyakorlat is egyértelműen azt mutatja, hogy megnőtt a bárányhimlősök száma: átmenetileg egész óvodai csoportok betegedtek meg. Bár a saját praxisomban kórházi eset nem fordult elő, a fertőzések lefolyása sokszor erősebb volt a szokásosnál. -

A szakember hozzátette: a betegség lefolyását követően egyértelműen kimutatható az immunrendszer átlagosnál gyengébb szintje, ezért egy következő vírus, például az influenza, sokkal súlyosabb szövődményekkel járhat ebben az időszakban. Kérdésemre, hogy például az anyatejjel lehet-e megelőzni a betegséget,dr. Póta Görgy egyértelműen az válaszolta, nem. Az anyatej a lehető legjobb táplálék a bébinek, de a születéstől számított 6-7 hónapra már nem nyújt megfelelő védelmet. dr. Ujhelyi Enikő azt is hozzátette, hogy a szövődményes esetek 80 százalékában a gyerekeket megfelelően táplálták, látták el, normális higiéniai körülmények között éltek, és lettek betegek. Mindkét szakember egybehangzóan a védőoltás hasznossága mellett foglalt állást.

Kép: sajtóanyag

A házi gyermekorvos és a gyermekintenzíves főorvos azt szeretné elérni, hogy egyre több szülő szerezzen tudomást a vakcináról, de a legjobb az volna, ha bekerülhetne legalább a választható oltások közé! 

Kérdésemre dr. Ujhelyi Enikő elmondta még, hogy nyolc uniós tagországban már a nemzeti vagy régiós oltási program része a bárányhimlő vakcina. dr. Póta Görgy hozzátette: lassan Magyarországon is terjed a jó példa: Hódmezővásárhelyen például idén először több korosztályt érintő ingyenes oltási programot indít az önkormányzat. Bár a vakcina nem olcsó, de a táppénzes napok számát, az esetleges szövődmények kezelésének több tízmilliós költségeit együttvéve is mindenképp megéri beadni a vakcinát. Kérdésemre, hogy kinek érdemes, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke azt válaszolta, 50 éves korig mindenkinek!

- A két adagból álló oltás már 9 hónapos kortól adható, de minimum 4 hét különbséggel a kicsi 16-18 hónapos koráig a legideálisabb. A mai tinédzserek még nem kaphatták meg a vakcinát Magyarországon, de most sem késő. A bárányhimlő ugyanis nem csak gyermekbetegség! Akik nem kapták el gyermekkorukban, azok felnőttségükre is fogékonyak maradnak. Ez a magyar lakosság 10 %-át érinti. Felnőtten, esetleg terhesség alatt elkapott bárányhimlő-fertőzés rendszerint súlyosabb lefolyású és több kockázattal jár. A felnőtteknek számolniuk kell variacellavírus okozta ideg- és bőrgyulladással, az övsömörrel is, amit a korábbi bárányhimlő-fertőzéskor az idegdúcokban megmaradt vírusok "felébredése" okoz. - válaszolta a szakorvos.

Nemcsak a bárányhimlős, az influenzás időszak is kezdődik: álljunk neki erősíteni!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.