Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elgépiesedett karácsonyi üdvözletek - Te mit küldesz?

Napjainkban a hagyományos képeslapokat már háttérbe szorítják az SMS-ek és a közösségi médián keresztül küldött üzenetek. Elég egy jól irányzott ünnepi szelfi, egy Facebook-on elküldött jókívánság és máris célba ért a szeretet!?

Vallástól és nemzetiségtől függetlenül a karácsony az év legfontosabb eseménye világszerte. Ilyenkor a család apraja nagyja összegyűl, feldíszíti a fenyőfát, megajándékozza egymást, és végül egy közös ünnepi vacsorával koronázza meg a napot.

Ma már elég egy üdvözlő sms

Bő 12 évvel ezelőtt az ünnepek közeledtekor még tucatjával érkeztek a képeslapok, nagyjából hat évvel ezelőttig pedig a vezetékes telefon csörgött karácsony első napján.

Magyarországon is egyértelműen látszódik a technológiai vívmányok térhódítása a karácsonyi jókívánságok terén. Ma már minden negyedik ember inkább sms-ben kíván boldog karácsonyt, sőt az emberek több mint egy harmada vagy telefonon hívja fel szeretteit, vagy a közösségi médián keresztül üzen nekik – állítja a Samsung nemrégiben készített Techonomic Index felmérése.

Neked írtam, gyöngybetűs szeretettel
Karácsonykor levelet kaptam. Igazit. Olyat, amit fehér papírra írnak, kék tollal és személyes betűkkel. Annyira meglepődtem, hogy csak többszöri olvasás után ért el hozzám tartalma, a könnyes homályt áttörve.

A karácsonyi képeslap évekig az ünnepi alkalmak kihagyhatatlan része volt, amellyel az egymástól távol élő rokonok is könnyedén kapcsolatba léphettek egymással. Ezt a fontos kommunikációs eszközt helyettesítik ma már az okostelefonok és a táblagépek, amelyekkel ráadásul, ha csak virtuálisan is, de – együtt lehetünk a földrajzilag távol élő családtagjainkkal, barátainkkal.

Tény, hogy sokat változtak szokásaink a technológia rohamos fejlődésének köszönhetően, azonban ez nem vonta maga után automatikusan az emberi kapcsolatok megszűnését, sőt pont annak felértékelődéséhez vezetett. Egy rövid Facebook üzenettel, e-maillel vagy egy pár perces telefonhívással ugyanis bármikor kifejezhetjük azt, hogy gondolunk a másikra.

A kutatása rávilágított arra az új trendre is, miszerint tízből egy ember saját karácsonyi fotót vagy ünnepi szelfit oszt meg Facebookon az ismerősei körében, amely egy sokkal személyesebb „üdvözlőlapot” jelent a hagyományos képeslapokhoz képest.

A lehetőségek tárháza szinte korlátlan, és ahogy a technológiai is folyamatosan megújul, úgy változnak apránként a szokások is, hogy mikor, milyen felületen kívánunk békés, boldog ünnepeket. Mindegy azonban milyen úton ér a címzetthez a jókívánságunk, a lényeg, hogy szívből jöjjön.

Te is “átlagos” vagy? Tudod-e, mások mennyit költenek karácsonyra?
Karácsonyi ajándékra háztartásonként átlagosan 67 ezer forintot költünk, míg további közel 45 ezer forintot az ünnephez kapcsolódó egyéb kiadásokra. A karácsonyi ajándékok beszerzését már novemberben elkezdtük, és átlagosan 7 személyt ajándékozunk meg – derül ki egy friss kutatásból.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.