Ostoba kérdés, hiszen bizonyára igen a válasz. De amikor igazán csalódott vagy, azon vajon elgondolkodtál, hogy kiben is csalódtál igazán? A másikban avagy magadban?
Ha elhagytak,megbántottak vagy fájdalmas dolgot tettek veled, akkor bizonyára jobban esik, ha a sebnyalogatás közben azt hajtogatod: a másik tehet róla.
Hiszen fájdalmat okozott, kihajított az értéktelen kacatok és limlomok közé, rútul becsapott.
De biztos így van ez? Tarts egy kis önvizsgálatot, kérlek!
Nem lehet, hogy te magad esetleg szemellenzőt hordtál, hogy megalapozatlan vágyak vezéreltek, és ne adj' Isten hiú ábrándokat kergettél?
Mi akadályozott a tisztánlátásban?
Megmondom, hogy mi! A szerelem egyetemes törvényeibe és képleteibe keveredtél, ami egyfajta pályát enged csak bejárni, ami arra állítja be agyadat, szemedet és bensődet, hogy angyalhajat képzelj a másikra, hogy glóriát helyezz a feje fölé. Mert ez így helyes, mert ezt nem is lehet másképp.
De azt is tudnod kell, hogy az érzelmek zűrzavara megalkotja a szerelmi érzés árnyékát is: a gyűlöletet. Többnyire a másikkal szemben.
Okold hát csak őt a saját fájdalmaidért, ez elringat és segít a gyászolásban, hiszen nem csak a halottat kell gyászolni, hanem az elhagyatottság érzését is, a magányosság kibírhatatlanságát.
