Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Élhetünk-e így tovább?

A civilizáció elérte határait, változásra kényszerül, a túlélés érdekében pedig egyre sürgetőbb az emberiség tudatállapotának, látásmódjának pozitív irányú változása. Ezt vallja László Ervin filozófus, aki a február 26-án záruló "Univalor - Egyedüli Érték" elnevezésű, tizenkét tudományos-ismeretterjesztő előadásból álló programsorozat utolsó előadója.

A civilizáció elérte határait, változásra kényszerül, a túlélés érdekében pedig egyre sürgetőbb az emberiség tudatállapotának, látásmódjának pozitív irányú változása. Ezt vallja László Ervin filozófus, aki a február 26-án záruló “Univalor – Egyedüli Érték” elnevezésű, tizenkét tudományos-ismeretterjesztő előadásból álló programsorozat utolsó előadója. A program címe arra a felfogásra illetve filozófiára utal, amely a különböző kultúrák alapjaiban fellelhető közös mag, az azonos erkölcsi elvek egyetemes jellegét és kiemelkedő értékét hangsúlyozza.

A programsorozat előadásai valamilyen módon mind a mai kor súlyos civilizációs válságával és a lehetséges kiutakkal foglalkoztak. Összevetették az európai görög-római-keresztény, valamint a latin-amerikai törzsi-sámán kultúrköröket, rávilágítottak e kultúrák közti eltérésekre és hasonlóságokra. A felvetett kérdésekre a történelem, a filozófia, a vallástörténet, a pszichológia, a szociológia, a teológia, a kulturális antropológia ismeretei és nézőpontja alapján keresték a válaszokat. A meghívott előadók egy-egy adott tudományág és szakterület kiváló és elismert képviselői voltak (például Gyarmati János főmuzeológus, Csányi Vilmos etológus, Mérő László matematikus-pszichológus, László Ervin filozófus), akik nem csak tudományuk ismereteit és különféle álláspontját tárták a hallgatók elé, hanem saját személyes véleményüket is.

Az előadássorozat záró rendezvényén, 2012. február 26-án a planetáris etikáról előadó László Ervin professzor különleges alakja a magyar tudományos életnek. Zenei csodagyerekként indult, már kilenc évesen koncertezett, zongoraművész lett majd filozófus, jövőkutató. A Sorbonne díszdoktora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Budapest Klub elnöke, a Római Klub tagja. Szakterülete az általános evolúció- és rendszerelmélet és a tudományfilozófia. A tudományos munkával párhuzamosan egyre több szerepet vállal olyan kezdeményezésekben, amelyek a tudatos jövőt alapozzák meg. Több könyvében írt már korábban is a gondolkodásunk, értékítéletünk pozitív irányú változásának szükségességéről. Úgy látja, hogy mára az emberiségen elhatalmasodott az anyagias és a technokrata szemléletű gondolkodásmód. Ez azonban – sem bolygónk, sem az emberiség teherbíró képessége szempontjából – nem tartható fenn tovább. Új világképre, másfajta életvezetésre van szükség, mely tudatunk radikális átformálásával hozható létre. Fel kell számolnunk többek között a szélsőséges individualizmust, az újdonságok előnyben részesítését, a pénz birtoklásának fontosságát. Fel kell adnunk a jövővel szemben tanúsított érdektelenséget is, gondosabban kell bánnunk a most még kimeríthetetlennek vélt természeti erőforrásokkal. Felelősséget kell vállalnunk a Földért, ezért a ránk bízott bolygóért, felelősséget kell vállalnunk magunkért, és az egész emberiségért is. Planetáris etikára van szükség – hangoztatja László professzor.

Így gondolkodnak a programsorozat szervezői is, akik abban bíznak, hogy az előadásokon elhangzottak értő fülekre találtak, és egyre többen lesznek, akik belátják a változások fontosságát. Ahogy az előadások ismertetőjében is megfogalmazták: „Mindazoknak, akik az emberiség, ezen belül hazánk jövőjét illetően felelősségteljesen gondolkodnak, tudatosan és aktívan kell cselekedniük a jövő érdekében…”


A cikk megjelenése után kaptuk a szervezők értesítését, hogy a

"Univalor-Egyedüli Érték" konferencia vasárnapi záróelőadását, - László Ervin professzor beszédével - a "Bodies 2." kiállítás érkezése miatt a szervezők, hosszas megfontolások után elhalasztják.
Az előadást olyan érdelődés övezi, amely miatt technikailag a Bodies kiállítás érkezése megakadályozza a sikeres megvalósulást.
A regisztráltakat a kiállítások (Bodies 2. Mexikó Budapesten) és László Ervin előadásának együttes ingyenes megtekintésével fogják a szervezők kárpótolni.
Megértésüket előre is köszönik, a pontos információkkal hamarosan jelentkezni fognak.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.