Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elhunyt Vágó István

Váratlanul elhunyt Vágó István - közölte a Demokratikus Koalíció (DK) szombaton az MTI-vel.

Vágó István magyar televíziós műsorvezető, szerkesztő és politikus volt, a hazai kvíz műfajának egyik legsikeresebb magyar alakja. Vágó István számos díj kitüntetettje, a Szkeptikus Társaság alapító tagja, a Demokratikus Koalíció média-munkacsoportjának vezetője, országos elnökségi tagja és a XII. kerület önkormányzati képviselője volt.

Halálhírét a Demokratikus Koalcíió osztotta meg, ezt írták a közleményükben.

"A tényekért, a tudományért, a rációért és a szabad, európai Magyarországért folytatott küzdelmét mostantól nélküle kell folytatnunk" - fogalmaztak.

A Demokratikus Koalíció Vágó Istvánt saját halottjának tekinti, a párt közössége, politikusai, kollégái, támogatói osztoznak a család gyászában.

István, nyugodj békében!

- zárták a közleményt.

Vágó György és Vadas Veronika gyermekeként született Budapesten, 1949-ben. Édesapja egykor katolikus papnak készült, a pesti Érseki Katolikus Gimnáziumban tanított. Békéscsabai születésű édesanyját a második világháborúban zsidó származása miatt családjával együtt Auschwitzba deportálták, ahonnan édesapja, nagyszülei és testvére már nem tértek vissza. Később, amikor megházasodott, anyósa kérésére megkeresztelkedett.<9>

Vágó gyógyszer-vegyészmérnöknek tanult. Képzett idegenvezető, de ezt a szakmát sosem gyakorolta. A kvízműsorok és televíziós műsorok vezetése mellett basszusgitáron is játszott a Favágók együttesben.

Felesége, Judit újságíró, fiuk, Péter a vendéglátóiparban dolgozik.

Vágó István mint a Legyen ön is millomos műsorvezetője (Foto: IMDB)

Igazi nyelvzseni volt

Kiválóan beszélt angolul, németül, franciául, spanyolul (e négyből felsőfokú és szakmai nyelvvizsgája volt), interjúképesen olaszul és portugálul, továbbá megértette magát oroszul, lengyelül és svédül. Írni tudott arabul, törökül és hindiül. Foglalkozott a finn és a japán nyelvvel, és a kínai nyelv tanulásába is belefogott.

Jelentkezett a Magyar Televízió által meghirdetett Riporter kerestetik vetélkedőbe, ahol Vitray Tamás a döntő után felajánlotta neki egy barkochbajáték vezetését 1976-ban. Azóta is kedveli a vetélkedőjátékok minden fajtáját, melyek közül többet műsorvezetőként is kipróbált. 1997-től rövid ideig a TV2-nél volt, ahol a Mindent vagy semmit című műsort vezette, amit még a Magyar Televízióban kezdett, 1993-ban.

Híres vízműsorai

Grétsy Lászlóval közösen vezette 1987-től 1997-ig az Álljunk meg egy szóra! c. nyelvművelő műsort, amely 1997-ben érkezett el 500. adásához, s amelynek egyes témáit könyv alakban is kiadták. 2000-től 2007-ig a Legyen Ön is milliomos! néven ismert műsort vezette. 2007. november 5-étől a Pókerarc című vetélkedőt vezette Sebestyén Balázzsal, a 2008-as év első felében pedig a némileg megváltozott Legyen Ön is milliomos!-nak volt a házigazdája, egészen addig, amíg azt az RTL Klub le nem vette műsoráról. Ugyan 2012-ben újraindult a vetélkedő, de az új évadot már Friderikusz Sándor vezette. Ötlete nyomán jött létre Budapesten a Miskolciak Baráti Köre.

2009 szeptemberében Párbaj címmel a TV2 televíziós csatornán új vetélkedőműsor indult, amelynek játékmestere Vágó lett. A csatorna az első évaddal 40 részt vásárolt meg, de az elvártnál alacsonyabb nézettség miatt nem folytatta a műsor sugárzását.

2012. március 26-tól néhány hónapig az átVágó című műsort vezette a STORY4-en, amit saját maga talált ki.

A Szkeptikus Vagyok című műsor Vágó István és Hraskó Gábor közreműködésével 2013. január 21-én indult a FIX TV-n, melyben áltudományos témákat járt körbe meghívott vendégek közreműködésével.

2023. április 29-én hunyt el, 74 évesen.

forrás: mti / wikipedia

Ezt is olvasd el:

Ők az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát szereplői


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.