Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Elment a magyar fotográfia egyik nagy alakja

Hosszan tartó súlyos betegség után hetvenötödik életévében vasárnap éjjel elhunyt Szebeni András Balogh Rudolf-díjas fotóművész, érdemes művész - tudatta a család hétfőn az MTI-vel.

A legendás fotográfus 1946. április 30-án született Budapesten. 1964-ben érettségizett a Madách Imre Gimnáziumban, ahol Bíró Yvette filmklubjában kezdett vonzódni a képi kifejezésmódhoz. 1964-ben a budapesti Fényképész Szövetkezet alkalmazottja volt és fotós szakmunkás-vizsgát tett.

Hihetetlen látásmódja volt. Fotó: youtube

 

1972-től 1990-ig a Nők Lapja, 1991 és 1994 között a Playboy fotóriportereként, majd művészeti igazgatójaként dolgozott.

1978-ban az Unesco támogatásával két hónapig Thaiföldön készített képeket a buddhizmusról és a kábítószerélvezőkről.

1979 és 1982 között a Magyarország felfedezése című könyvsorozat számára az elmeszociális intézeteket fényképezte. A vajszínű árnyalat című kötetének fotográfiái az 1988 és 1993 közötti magyarországi és közép-európai rendszerváltást örökítették meg.

Jelentős volt fotó-közéleti munkássága is: 1990-ben a Magyar Fotóriporterek Társaságának alapító tagja, 1995-ig főtitkár-helyettese volt. 1990 és 1995 között pedig a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagjaként tevékenykedett.

Ismert asszonyokról készített aktfelvételeket, híres emberek portréit gyűjtötte össze. Ezek egyike, a feleségével, Sóvári Zsuzsa újságíróval közösen készült fotóalbum és interjúkötet, a Női Vonal.

Számos köz-és magángyűjtemény őrzi munkáit, köztük a New York-i Metropolitan Múzeum.

Munkásságát 1995-ben Balogh Rudolf-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjjal tüntették ki.

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.