Ez már a harmadik klinikai vizsgálat, amely bizonyítja ennek a biológiai terápiának a hatékonyságát ezen betegcsoport körében. Az eredmények annak a fényében nyernek különös jelentőséget, hogy a petefészek daganat gyógyszeres terápiájában 15 éve nem történt előrelépés.
A petefészek daganat a hatodik leggyakrabban diagnosztizált daganattípus a nők körében, és a nyolcadik leggyakoribb daganatos halálozási ok is egyben. Ez évente mintegy 230 ezer újonnan diagnosztizált esetet, és 140 ezer halálozást jelent világszerte. Magyarországon évente mintegy 1300 új petefészek daganatot ismernek fel. Az elsődleges kezelési lehetőség a daganat sebészi eltávolítása, azonban sok esetben a petefészek rákot már csak akkor fedezik fel, amikor áttétek jelentkeznek.
Vizsgálatok során felfigyeltek arra, hogy a petefészek daganatos elváltozása szoros összefüggést mutat egy VEGF nevű növekedési faktor magas koncentrációjú megjelenésével, A növekedésre serkentő fehérje (VEGF) nagy koncentrációjú jelenléte korrelál, a betegség rosszabbodásával, a petefészekrák egyik tünetének, a hasi folyadékgyülemnek a kifejlődésével és a betegség rosszabb kimenetelével. Ezek alapján egyértelművé vált, hogy érdemes ebben a kórformában is kipróbálni a speciálisan az érintett fehérjét (VEGF) célzó biológiai terápiát.
Éppen ezért az elmúlt időszakban több klinikai vizsgálatot is végeztek az érújdonképződést-gátló bevacizumab terápia kemoterápiás kombinációjával. A 3, összesen több mint 3800 hölgy bevonásával végzett vizsgálat során kiderült, hogy a bevacizumab hozzáadása a hagyományos kemoterápiához a betegség rosszabbodásáig eltelt időt szignifikánsan megnöveli. Az első, ún. GOG 218-as vizsgálat azt mutatta, hogy 39%-kal nő a valószínűsége annak, hogy a petefészekrákos nők tovább éljenek betegségük rosszabbodása nélkül, egyúttal 28%-kal csökken a daganatos halálozás rizikója. Azoknál a nőknél, ahol csak a képalkotó vizsgálatok eredményei alapján határozták meg a betegség rosszabbodását, ott ez az arány 56%-ra nőtt, ami plusz 6 hónap betegségmentes időszakot jelent számukra, miközben a halálozás kockázata 36%-ra csökkent.
A vizsgálatok során észlelt nemkívánatos mellékhatások megegyeztek a már korábbi vizsgálatok során tapasztaltakkal.
A gyártó ezen eredményekre alapozva forgalomba hozatali engedély iránti kérelmet nyújtott be az Európai Uniónál a vizsgált terápiás lehetőség petefészek daganatban történő első vonalbeli terápiás felhasználást illetően. A kérelem a GOG 0218 és az ICON7 kutatás pozitív eredményein alapul, a Comittee for Medical Products for Human Use (CHMP) bizottsága várhatóan még ez évben meghozza a döntését a kérelemről.
Ha a Bizottság támogatja a beadott kérelmet, több mint 15 év után ez lesz az első új, petefészek daganatban alkalmazható célzott gyógyszeres terápia.
Egyedi hatásmechanizmus – célzott terápia
A kemoterápia nemcsak a daganatos osztódó sejtekre hat, hanem a szervezet egyéb gyorsan osztódó sejtjeit is károsítja. Ezzel szemben a célzott biológia terápiák csak a daganatos sejteken fejtik ki hatásukat. Az érképződést gátló célzott kezelés döntően a daganatok érellátását gátolja és így csökkenti a daganat méretét, biztosítva a betegség rosszabbodásáig eltelt időszak meghosszabbítását illetve egyes daganatoknál a hosszabb teljes túlélést.
Érképződés-gátlás
A daganatos elváltozások kifejlődése során az erek ahhoz kellenek, hogy a daganat növekedéséhez tápanyagot és oxigént szállítsanak a daganatba. A daganat növekedéséhez az új erek képződése elengedhetetlen. Ha a daganat elér egy bizonyos nagyságot (körülbelül egy színes gombostűfejnyi méretet), már fokozott oxigén- és tápanyagigénye miatt úgynevezett érnövekedési anyagokat termel, mely a daganat környezetében lévő ereket arra készteti, hogy új erek képződésével javítsák a daganat érellátását. A környező erek felszínén lévő antennák vagy más néven receptorok fogják be a daganat által termelt faktorok jeleit, melynek hatására az erek oldalágakat képeznek. A daganat érellátásának megszüntetetésével a daganat tápanyag hiányában "éhezik", majd sorvadni kezd, így a növekedése saját erek nélkül megáll.
Az érképződést gátló kezelés egy korszerű, célzott onkológiai kezelést tesz lehetővé. Az elsőként kifejlesztett és jelenleg is a legtöbb daganattípusban hatékonyságot mutató célzott biológiai kezelés hazánkban is hozzáférhető.
ÉLET-MÓD
Előrelépés a petefészek daganat gyógyszeres terápiájában
Új pozitív klinikai vizsgálati eredmény látott napvilágot, mely a bevacizumab célzott biológiai terápia felhasználását vizsgálta platina érzékeny, előzőleg már kezelésen átesett petefészekrákos nők körében. A vizsgálat azt mutatja, hogy a célzott biológiai gyógyszert kemoterápiával együtt adva, majd azt önmagában folytatva a petefészekrákos nők tovább élhetnek betegségük rosszabbodása nélkül.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak
Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.

Olívaolajjal a női egészségért
Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei
A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.
Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis
A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.