10 hetes volt a magzat, mikor az édesanyának spontán vetélése volt. Az anya teljesen összeomlott, az édesapára hárult a feladat, hogy megkérdezze, mi lesz a halott magzat sorsa.

A szokásos eljárás szerint "az abortumot" el kell távolítani a méhből, aztán kórbonctani vizsgálat következik, végül pedig elégetik biológiai hulladékként - hangzott az orvos válasza.

Az újabb kérdésre, hogy miként lehetne mégis eltemetni tulajdon gyermekük testét - gyermeknek tekintették, merthogy a szülői érzés nem függ a hetek számától - azt a választ kapták, hogy a testet a nőgyógyász nem adhatja ki. Ez nem tartozik az ő hatáskörébe, legfeljebb a patológus teheti. És különben sem tudja, egyáltalán a jogszabály megenged-e ilyesmit.

Az édesapa elhatározta, nem engedi, hogy gyermeke testét "hulladékként" elégessék. Másnap ügyvédet kertesett, aki elmondta, hogy semmilyen törvény nem tiltja, hogy a testet a kórbonctani vizsgálat után eltemessék. A gyakorlatban viszont problémát jelent az, hogy a magzatnak nincs halotti bizonyítványa. Utóbbi viszont a patológus szerint feltétel ahhoz, hogy kiadhassa a kis testet.

Tiltó jogszabály ugyan nincs, a valós helyzet pedig az, hogy sokan szerették volna már eltemetni magzatkorban meghalt gyermeküket, de a kórház nem adta ki a  testet, a szülők pedig nem tudták vállalni az úttörő szerepével járó jogi procedúrát.

Az édesapa harcát végül siker koronázta. Az ügyvéd egyeztetett az ÁNTSZ-szel és a kórház vezetőségével is, és készült egy megállapodás, miszerint a kórház temetkezési vállalkozónak kiadhatja a testet. A vállalkozó akadékoskodhatott volna a halotti bizonyítvány miatt, de szerencsére nem tette.

Sok mindent elárul a helyzetről, hogy a formalinos műanyag dobozra, amiben a magzat teste volt, ezt írták: Ne dobd ki!

Az orvosok és a hozzátartozók egy része nem javasolta a temetést, mert féltették a szülőket, hogy nem lesznek képesek a jövőbe nézni és elvesznek a gyászban. Pedig ők - mint azt az édesapa írta vallomásában - csak nem akartak felejteni. Hiszen minden ember egyedi, nem fogan belőle két egyforma a világon.

Hogy a magzat emberi lénynek számítson jogilag, s hogy hány hetes kortól érez - kereszttűzben álló kérdések. Elgondolkodtató tények azért vannak: 11 hetesen már markolni, fogni tud és arca olyan, mint a csecsemőké, ajkai nyílnak-csukódnak. Az pedig végképp bizonyos, hogy már a fogantatáskor, amint a szülők kromoszómái összekapcsolódtak, eldől, hogy még egy olyan, mint ez a fejlődő kis ember, nem jöhet többé a világra.

D.D.L.