Az öncsonkítás leggyakoribb formája a késsel vagy más éles eszközzel ejtett vágások vagy karcolások kétségbeesésről, feszültségről, elfojtott agresszióról árulkodnak.
Egy gyermekkorban elszenvedett trauma, beilleszkedési nehézségek, szexuális erőszak, leküzdhetetlennek tűnő társadalmi kihívások vezethetnek autoagresszív viselkedéshez.
Az öncsonkítók leggyakrabban a fiatal (17-27 éves) nők közül kerülnek ki, akik gyakran átlagon felül képzettek és csinosak. (A férfiak ugyebár többnyire könnyedén képesek kiengedni a szellemet a palackból...) A jelenség mögött gyakran a valós problémák vagy a felelősség elől való menekülés húzódik meg.
A késsel, borotvapengével vagy más éles tárggyal ejtett sebek a feszültség csökkentését szolgálják - a kiserkenő vér érzete és látványa megnyugtatóan hat a "karcolóra". A testi bántalmazás a rájuk nehezedő lelki nyomást enyhíti. Az öncsonkítók vágás közben nem éreznek fájdalmat; ez a kóros kényszercselekvés antidepresszáns hatást gyakorol rájuk, javítja a közérzetüket.
A betegek súlyos önértékelési zavarokkal küszködnek. A betegségnek sokféle vállfaja és súlyossági foka ismert, legenyhébb tünete az egészségkárosító viselkedés (pl. nikotin-függés), de az ismétlődő piercing-behelyeztetés is autoagresszív cselekedetnek minősül.
A betegség kezelésére többféle módszert is alkalmaznak a szakemberek, melyek lényege az egyén agressziójának mérséklése, önértékelésének javítása, lehetőségeinek felismerése.
F.K.M.
