A narcisztikus személyiséggel kapcsolatos kutatás úgy véli, hogy az USA-ban elterjedt oktatási-nevelési gyakorlat következtében az amerikai gyerekek hihetetlenül fontosakká válnak saját maguk számára.
A pszichológusok 1982. és 2006. között több mint 16 ezer egyetemistával végeztették el az úgynevezett narcisztikus személyiségi tesztet. A megkérdezetteknek olyan állításokra kellett reagálniuk, mint "Ha én irányítanám a világot, sokkal jobb hely lenne", "Azt hiszem, én különleges ember vagyok" vagy "Úgy élem az életem, ahogy én akarom".
A kutatók megállapítása szerint mostanra az egyetemisták kétharmadának volt átlagosnál magasabb az én-központúságot mérő, úgynevezett NPI-értéke, míg 1982-ben csak kevesebb, mint egyharmadának.
Az önimádat azonban járhat bizonyos előnyökkel, de ezek eltörpülnek a hátrányok mellett. Ezek az emberek nem képesek hosszú távú, szoros kapcsolatokra, hajlamosabbak a hűtlenségre. Játszmákat játszanak, másokkal szemben tisztességtelen módon, túlkontrolláltak, és időnként erőszakosak.
"A huszadik század utolsó három évtizedében tizenötezer tudományos közlemény jelent meg Amerikában az önbizalomról és arról, hogyan hat a nemi élettől a karrierig mindenre" - írta Po Bronson a "Bankárvilág vitriolban" címen megjelent könyv szerzője írta a New York magazinban. Ez a cikk is megismétli azt az állítást, hogy nem szabad a gyerek eszét folyton dicsérni, mert nem attól erősödik az önbizalma és nem attól lesz sikeres.
A narcisztikus személyiségben az egoizmus nagyon magas szinten van jelen:
"Ma arra az emberre mondjuk, hogy narcisztikus személyiség, aki önző, egyáltalán nem fogadja el a kritikákat, sértődékeny, lobbanékony, kikéri magának a mások véleményét, és mindig mindent ő tud legjobban. Az ilyen típusú embernek nagyon fejletetlen az érzelmi intelligenciája, s ez ahhoz vezet, hogy az érzéseket nem megéli, vagy kimondja, hanem inkább elfojtja, és lenyomja önmagában."
Csernus Imre is részben egyetért azzal, hogy a ilyenfajta torzulásért a szülő is felelőssé tehető:
"Ha egy szülő, átbillenve az egyensúlyon, folyamatosan azt hangsúlyozza gyermekének, hogy ő a legszebb, a legokosabb, de emellett nem tolmácsolja felé a megfelelő kritikákat, és nem szorítja mindezt megfelelő keretek közé, akkor bizony elrontja a gyereket" - mondja a pszichiáter, és hozzáteszi: erre persze nem ez az egyetlen módszer.
Csernus emellett azért fontosnak tartotta hangsúlyozni, dicséretre természetesen szükség van: "Az egészséges mértékű szülői dicséret megtanítja a gyereket arra, hogy emberekből vagyunk és nem istenekből". (origo)
Nincs rá recept, hogy milyen mértékben szabad dicsérni a gyermeket. Se túl sokat, se túl keveset, talán ez a legmegfelelőbb ajánlás. Mindenesetre, nem mindig kell kimondani az érzéseinket, ha csak éreztetjük gyermekünkkel a szeretetet, az bőven elég ahhoz, hogy egy egészséges felnőtt váljék belőle.
