Azért csak fürgén szedtem a lábam, mert tudtam, hogyha elkap, nem fog velem "kesztyűs kézzel bánni"...

Sok kifejezés és szólás is megörökíti ezt az ősi, kézre húzható ruhadarabot, amelynek napjainkban számos formája van, rendeltetésétől, formájától és anyagától függően.

Már az ókorban is használták a rómaiak és a görögök az egyujjashoz hasonlító változatát, - munkakesztyűként. Az egyiptomiak már ékszerként, a középkori királyi udvarokban pedig főleg a hatalom és a gazdagság szimbólumaként húzták a kézre. Pompázatosan díszítették gyöngyökkel és drágakövekkel, selyemre és lenvászonra hímezték, később csipkéből varrták és horgolták. A hadba vonulók vagy a lovagi tornán résztvevők páncélzata mellett elengedhetetlen volt a mívesen kidolgozott lemezkesztyű.

Jelentősége is nagy volt, főleg a középkorban, mert az uralkodók a kesztyű képletes átadásával hatalmat és rangot, a városoknak vásártartási jogot adományoztak.

A legnagyobb "divathullámot" a mindenféle állati bőrből (kecske, bárány, szarvas, őz nyúl) készült kézrevalók indították el.

Hazánkban Hammerli János nevéhez fűződik az első kesztyűkészítő műhely Pécsett(1861), melyet később fiai jövedelmező és külföldre is nagy mennyiségben szállító gyárrá fejlesztettek. Utódja, a Pécsi Kesztyűgyár (Hunor Rt) örökítette tovább a "pécsi kesztyű" világhírét.

Ma már az életünk minden területén "felvesszük" a kesztyűt.

- Divatból, ünnepi alkalmakra, esküvőkre, bálokra....