A meddőséggel kapcsolatban végzett kutatások során eltérő eredmények születtek: vannak, akik óvatosabban fogalmaznak, egyes felmérés adatai nagyobb aggodalomra adnak okot: némelyik szerint a probléma a párok csupán 10-12%-nál jelentkezik, míg más felmérések szerint viszont a nemzőképes párkapcsolatoknak akár 25 %- a meddő; vannak, akik úgy gondolják, hogy harmadrészben a férfiak, harmadrészben a nők miatt , megint más megközelítéséből a meddőség kb. 40%- a férfi és kb. 40%- a női eredetű. Az esetek fennmaradó részében pedig mindkét nem érintett - ebben a tekintetben a vélemények megegyeznek. Nos, valójában melyik adat áll közelebb a valósághoz? Általában melyik nem a felelős, vagyis többnyire ki hibáztatható a kialakult állapotért?
Régen miért fordult elő kisebb számban meddőség, főként a férfiak esetében? Akkoriban ugyanúgy léteztek szexuális úton terjedő betegségek, az orvostudomány meddőségről szerzett ismeretei a vizsgálatokhoz és a kutatásokhoz szükséges, modern eszközállomány híján igencsak hiányosak voltak, valamint igaz az is, hogy az emberek életében régen ugyanúgy nem jelen voltak és hódoltak káros szenvedélyeiknek /dohányzás, alkoholproblémák, stressz- faktor/…
E kérdések tisztázása végett szakértőnket, Dr. Vereczkey Attilát, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet főorvosát kérdeztük e témában.

Ki is a hibás?
„Az egyértelműen mondható, hogy a meddőségi okok a nemek tekintetében (a férfi illetve női okok) nagyjából egyenlő arányban fordulnak elő”- kezdi Dr. Vereczkey. „Szakmai publikációk a WHO - Egészségügyi Világszervezet - adatai alapján azt mondják, hogy az esetek 40%- ában női, 40%- ban férfi meddőségről beszélhetünk, a fennmaradó rész (20%) pedig ismeretlen eredetű vagy vegyes.”
Elsősorban szociális okkal magyarázható, hogy régen miért fordult elő kisebb számban meddőség. Akkoriban a férfi dominancia, illetve a férfiak társadalomban betöltött pozíciója miatt a férfi meddőség szó szerint nem létezett, ennek lehetőségét fel sem fogták, el sem ismerték, de legalábbis nem lehetett erről nyíltan beszélni. Így azokban az időkben, ha egy párnak nem lehetett gyereke, kategorikusan kijelentették, a nő a hibás. Tették ezt annak ellenére, hogy akkoriban a női meddőséget technikailag - például mikroszkóp híján - nem tudták vizsgálni. Nem mellékesen az orvosok is csak férfiak lehettek, így az elő sem fordulhatott, hogy egy férfi nemzőképtelen, esetleg beteg legyen. Ahogy Vereczkey doktor mondja, ez a családon belül, valamint a társadalomban is a férfinak olyan presztízsveszteség lett volna, hogy ennek tényét nem lehetett elfogadni, ezért minden ilyen esetben kizárólag a nő lehetett a felelős a gyermektelenségért.
„Régen a férfi meddőséget sajátos módon kezelték: a meddőként megbélyegzett feleségeket, fiatal úriasszonyokat ún. fürdőkúrára küldték (pl.: Karlovy Varyba, más néven Karlsbadba, vagy a szovátai Medve- tóhoz; e témában több kiváló irodalmi mű is született, többek között Milan Kundera „Halhatatlanság” című regénye.), ahol „stresszmentes” környezetben a fürdős ifjak „segédletével” a két hónapos kúrára küldött szomorú hölgyek várandósak lettek”- avat be minket a főorvos úr.


Az idő múlásával azonban az orvostudomány is sokat fejlődött (a szakemberek, orvosok, kutatók rendelkezésére álltak már a vizsgálatok elvégzésére alkalmas technikai eszközök), valamint napjainkban a meddőség, azon belül is a nemzőképtelenség, mint férfibaj társadalmi megítélése is nagyon sokat változott. Ma már ezt a férfiak is felvállalhatják, még ha sokszor kellemetlen is nekik.
Dr. Vereczkey Attila szerint ugyanis a férfiak sokkal nehezebben veszik a meddőség tényét, mint a nők, hiszen a férfi lélek egy bizonyos szempontból a büszkeségre, a tiszteletre épül, ma akárhogy is rombolják ezt már a különféle tendenciák. A nők jóval alázatosabbak, könnyebben túlteszik magukat a problémán, vagy legalábbis elfogadják akár az ilyen jellegű egészségügyi problémákat, mint a meddőség, amely lényegében egy betegség. Ahogy azt is elfogadják, hogy elsősorban őket érik negatív kritikák, őket tesznek elsőként felelőssé vagy „okolnak” valamiért.
„Nagyon pozitív túlélési stratégia a nőknél, hogy az évtizedek, évszázadok alatt hozzászoktak ahhoz, hogy nekik több feladatuk van, több a velük szemben támasztott szociológiai, családon belüli elvárás. Nekik szülni kell, majd fel kell nevelni a gyermeket; őket hajtja az idő, hiszen van egy életciklusuk, ami alatt kell, hogy szüljenek, ráadásul minél hamarabb, de 35 éves korukig mindenképpen. Ha addig ez nem történik meg, akkor bizony öreglányok maradnak, már nem kelnek el, egyedül, gyermek nélkül öregszenek meg… Ez persze szerencsére ma már nem így van, e jelzővel is inkább csak humoros szövegkörnyezetben találkozhatunk. De akárhogy is van, lássuk be, nem igazán pozitív töltetű szó, és talán senkinek sem esne jól…”- teszi hozzá a főorvos úr.
Tehát bátran kijelenthetjük, a ma már „kissé” ódivatú, férfiakat pártoló, a férfiak fertilizációs feddhetetlenségét védő és nőket okoló tendenciák megváltozása miatt mostanra a férfi meddőségének elfogadottsága is módosult.