Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Érdemes-e minden próbálkozás előtt megismételni a szűrést?

Az ESHRE, vagyis az Európia Humán Reprodukciós és Embriológiai Társaság évente több tudományos konferenciával is várja a meddőség területén dolgozó szakembereket. A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szakemberei is részt vettek a Stockholmban tartott konferencián. Segítségükkel megtudhatjuk, hogy miként küszöbölhetik ki a meddőségi klinikák a Hepatitis vírus terjedését azon meddő páciensek körében, akik az ivarsejt donációt veszik igénybe.


„A meddőségi klinikákon a mindennapi gyakorlat és a kivizsgálás részét képezi a páciensek HIV, ill. hepatitis B és C vírusokra való szűrése. Az említett kórokozók szexuális úton terjednek, de fertőzhetnek nem megfelelő körültekintéssel végzett asszisztált reprodukciós kezelések, vagyis inszemináció, illetve lombik-kezelés során is, és átjuthatnak akár az anyáról magzatára is. Természetesen előfordulhat, hogy a páciensről kiderül, hogy hordozza valamelyik vírust, ilyenkor pedig a megszokottnál is körültekintőbb asszisztált reprodukciós labormunkára van szükség, hogy kizárjuk a fertőzés továbbterjedését. Természetesen elengedhetetlen a hordozó páciens házastársának, illetve élettársának az adott vírussal szembeni azonnali immunizálása is. Sajnos jelenleg még csak az említett vírusok közül egyedül a hepatitis B ellen létezik védőoltás.” – tudhattuk meg Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialistától.

Habár a magyar törvények szerint hazánkban minden, asszisztált reprodukcióra jelentkező pár átesik a megfelelő szűrővizsgálatokon, kérdéses, hogy vajon érdemes-e minden próbálkozás előtt megismételni a szűrést, és ezzel kizárni, hogy ha legelőször negatívnak is bizonyult az illető, nem az adott vírusra jellemző ablakperiódus (amikor még olyan alacsony a szervezetben az ellenanyagok szintje, hogy nem mutatható ki) fennállása miatt született a negatív diagnózis?
„Egy spanyol kutatócsoport tanulmányában azt vizsgálta, hogy milyen gyakorisággal fordul elő a két hepatitis vírus és a HIV a petesejt-donorok és a meddőségi kezelésben résztvevők körében, valamint hogy mennyire gyakori az ablakperiódus-jelenségre visszavezethető negatív eredmény az első szűréskor. A vizsgálathoz felhasznált adatokat több mint 10 spanyol klinika elmúlt 13 évének páciensanyagából gyűjtötték össze - összesen félmilliónál is több szűrővizsgálatot elemeztek. A tapasztalatok szerint a HIV hordozók a meddőségi páciensek körülbelül másfél ezrelékét tették ki, míg a hepatitis B vagy C formájával fertőzöttek aránya 6,0-6,5 ezrelék körül mozgott. Ennél jóval alacsonyabb arányban találtak vírushordozókat a petesejt-donornak jelentkezők körében. Kiderült, hogy a meddő csoportban a férfiak a nagyobb arányban fertőzöttek, igaz, a meddőségi kezelés szempontjából nincs jelentősége, hogy a pár melyik tagja a vírushordozó.” – tudhattuk meg Szabó Katalintól, az intézet laborvezető embriológusától.

„Az egészségesnek bizonyult páciensek újraszűrését átlagosan az első szűrés után másfél évvel végezték. Egymillió páciensre vetítve alig 5 új HIV, 20 hepatitis B, valamint 6 hepatitis C fertőzést találtak. A tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy a jelenleg hatályban lévő törvényi szabályozás, miszerint a pácienseket és donorokat a kivizsgálás részeként kell szűrni, megalapozott, szükségszerű, ugyanakkor elégséges is, nem indokolt a szűrővizsgálatokat minden újabb kezelés előtt megismételni.” – magyarázza Vereczkey doktor


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.