"A sírás számomra gőzkieresztés, utána valahogy megkönnyebbülök" - állítja a legtöbb nő. Biokémiai kutatások szerint a gyengébbik nem gyakori pityergése mögött a prolaktin nevű hormon áll.
Ez a hormon felelős ugyanis azért, hogy milyen időszakban milyen magas a lelki tűrőképesség küszöbe. Minél több a testben a prolaktin, annál sérülékenyebb a lélek.
A prolaktin-szint a nőknél pubertáskorban, menstruáció, babavárás és szoptatás idején megnövekszik, de átlagosan is 60 százalékkal több prolaktin van a nők szervezetében, mint a férfiakéban.
A pszichológusok, a lélek doktorai viszont ezzel szemben azt vallják, a különbség oka a neveltetésben keresendő. A kislányok és kisfiúk ugyanis óvodás korukban még ugyanannyit sírnak, ám később a fiúkba a szülők beleoltják a társadalom elvárásait.
A férfias férfi nem sír, ha csalódás éri, inkább dühbe gurul, könnyek nélkül. Ám ahogy idősödünk, ez is változik.
Az idős férfiak szervezetében a tesztoszteron-koncentráció kisebb, ők kevesebbet dühöngenek, viszont könnyebben elsírják magukat, mint néhány évtizeddel ezelőtt.
Az ember az egyetlen lény a Földön, mely sírni képes. Hogy hogyan alakulhatott ez így?
Paul D. MacLean amerikai neurobiológus szerint ősi összekapcsolódásról van szó a lelki fájdalom és a könnyezés mint természetes reflex között.
Mivel az emberi közösségek, mióta ismerték a tüzet, elégették a halottaikat, a füst által kiváltott reflexes könnyek a kezdetektől fogva társultak az emberiség gondolkodásában az ilyenkor érzett lelki fájdalommal és kiszolgáltatottség-érzéssel.
A sírás ebben az értelemben tehát védekezés: az agyunk sírással képes fizikai síkra terelni a figyelmünket, fizikaivá, könnyebben megélhetővé teszi a lélek fájdalmát. Így segít feldolgozni az idegi feszültséget, a belső fájdalmat.
D.D.L.
