Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Erre a hétköznapi dologra képtelen Köllő Babett

A luxusfeleség bár még gyerekkorában megtanult biciklizni, évekig nem pattant nyeregbe. Mikor ismét biciklizésre adta a fejét kiderült, hogy teljesen elfelejtette hogyan kell hajtani a kétkerekűt.

Igazi örökmozgó hírében áll Köllő Babett, akinek mindennapjait már a televíziós forgatások és a műsorvezetés határozza meg az utóbbi időben. A luxusfeleség azonban soha nem felejtette el, hogy honnan indult.

Bonyhádon nőttem fel, nálunk alapfelszereltség, hogy az ember lánya főz, mos, takarít. Én például a mai napig főzök, a nyár folyamán uborkát is raktam be savanyúságnak. Nekem ez természetes, csak sokan nem nézik ki belőlem, hogy ilyen „hétköznapi” vagyok

– mondta a 95.8 Sláger FM-en Köllő Babett, aki gyerekkorában még egészen más életet élt, mint most.

Köllő Babett a gyerekkoráról mesélt (Foto: TV2)

„Bonyhádon rengeteget közlekedtem biciklivel, teljesen természetes volt, hogy ahova lehetett, oda biciklivel mentem. Aztán megváltozott az életem és kimaradt jópár év, amíg nem ültem biciklire. Nemrég újra megkíséreltem és katasztrófa volt. Össze-vissza mentem, életveszélyes voltam és be kellett látnom, hiába mondják azt, hogy aki egyszer megtanult biciklizni az soha nem felejti el...nekem ez mégis sikerült! Mindenkinek jobb, ha én soha többet nem biciklizem”

– mondta nevetve a szőkeség, aki ettől függetlenül imád sportolni.

„Fontos számomra a mozgás, kifejezetten jól esik, ha sportolhatok, mert a segítségével „kimozgom” a stresszt. Leginkább edzőterembe járok edzeni, nekem ez jött be, nagyon szeretem”

– mondta a Sláger Reggelben Babett. A beszélgetés a következő linken érhető el.

Ezt is olvasd el:


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.