Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez az, amit minden sejtünk és porcunk kíván!

Iszunk, iszunk, de sajnos nem eleget, pedig még a csontjaink is majd meghalnak némi folyadékért: gondoltad volna, hogy a szilárd csontszövet víztartalma 20%-on felüli? Most érdekes dolgokat tudhatsz meg a megfelelő napi folyadékbevitel fontosságáról, az egészségmegőrzésre, teljesítőképességre és jó közérzetre gyakorolt hatásáról.

A folyadék sokféle lehet - Kép: flickr

Budapesten tartotta meg éves konferenciáját immár ötödik alkalommal az Európai Hidratációs Intézet. a tanácskozáson egyebek mellett szó esett arról, hogy a megfelelő folyadékellátottság sokat javít az idősek egyensúlyi zavarain, ez pedig hatékonyan megóvhatja őket az eleséstől, ami combnyak- vagy medencecsont-törésnél esetükben akár végzetes is lehet. A folyadékbevitel kapcsán született legfrissebb kutatásokon és publikációkon kívül újszerűségével hatott dr. Falus András akadémikus, egyetemi tanár előadása, aki a rendszerbiológia oldaláról közelítette meg a témakört.

Amikor a megfelelő napi folyadékbevitel fontosságáról hallunk, a szakembereken kívül nem sokan gondolják át, hogy egy 70 kilós ember szervezetében 42 liter víz van, ebből 28 liter a sejtekben. Még a szilárd csontszövet víztartalma is 20%-on felüli, nem beszélve a tüdőről, veséről, vérről, amelyek ennél jóval magasabb arányban (79–83 %) tartalmaznak vizet. A hidratáltságnak - a szervezet vízzel való megfelelő ellátásának - óriási élettani jelentősége van, akár a sejtek szintjén is. Szerepet játszik a testhőmérséklet szabályozásában, és az egyik fő alkotóeleme a sejteknek, amelyekben bizonyos szempontból védő funkciót lát el. Ráadásul a víz oldószer, amin keresztül a vitaminok, ásványi anyagok eljutnak a szervezet egyes részeibe. Az immunrendszer működésére is komoly hatása van. Nem megfelelő folyadékellátottság esetén a szervezet például nehezebben áll ellen a vírusos fertőzéseknek. Nem véletlen, hogy műtét után infúziót szoktak adni a betegnek, többek között azért, hogy az effajta fertőzések kialakulásának kockázatát a folyadékbevitellel is csökkentsék.

4 tipp - mit és hogyan igyunk, ha mozgunk
A sportoláshoz érdemes jól hidratált állapotban hozzákezdeni, ugyanakkor az is kellemetlen lehet, ha közvetlenül az edzés előtt isszuk tele magunkat. Épp ezért érdemes az intenzív mozgás miatt megnövekedett folyadékigénnyel az egész napi folyadékbevitel során kalkulálni és minél arányosabban elosztani az emelt mennyiséget a nap folyamán. Mindig legyen nálad folyadék!

Azt már sokan tudják, hogy az ajánlott átlagos napi folyadékbevitel mennyisége 2 liter a felnőtt nőknek és 2,5 liter a férfiaknak, amely mennyiség italokból és ételekből egyaránt származhat. Persze ez egyéntől, környezeti hatásoktól - például külső hőmérséklet - és a fizikai aktivitás mértékétől függően változhat. Nem kell azonban elbizonytalanodni, mert a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelt viszonylag könnyű kontrollálni. A nap folyamán nagyjából 8 pohár folyadék egyenletesen elosztott elfogyasztása jó támpont lehet. Ennél is biztosabb visszajelzést ad a vizelet színe és gyakorisága. Amennyiben a vizelet sötét sárga és koncentrált, akkor biztosan folyadékpótlásra van szükség, ha pedig átlátszó és vízszínű, akkor átmenetileg nem kell több folyadékot inni

A változatosság megkönnyíti az elegendő napi folyadékbevitelt, az ajánlott mennyiséget ugyanis nem kell feltétlenül vízből fedezni. Bár a folyadékbevitel fő forrása a tiszta víz, de sok más ital, amelynek víztartalma 85%-nál magasabb - gyümölcslevek, tej, szénsavas üdítők, kávé, tea –, szintén fontos folyadékforrások. A változatosság pedig serkentőleg hat a fogyasztásra. Ez különösen az olyan veszélyeztetett csoportok számára bír különös jelentőséggel, amelyek érzékenyebbek a kiszáradásra, így például a gyermekek vagy az idősek.

A laktózérzékenyeknek is kell a tej!
Tejtermék fogyasztása után fellépő hasmenés, puffadás, hasi görcsök – néhány tünet, amely laktózérzékenységre utalhat. Az állapot egyre több embert érint kisebb-nagyobb mértékben, hazánkban az egészséges lakosság közel 15%-a tejcukorérzékeny.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.