Ezek arról számolnak be, hogy a korcsolya ősének, a csúszó csontnak télen komoly szerepe volt a közlekedésben, így sokáig inkább a gazdasági életben játszott szerepet, semmint a testépítésben. Magyarországon Széchenyi István tette divatossá a korcsolyázást úgy, hogy a sport társasági jellegét hangsúlyozta. A korcsolyázás az egyik legnépszerűbb téli sport, hiszen könnyen, különösebb anyagi ráfordítás nélkül elérhető, és felnőttnek, gyereknek egyaránt remek szórakozást kínál. Sokan akkor fedezik fel újból a siklás örömét, amikor a gyermekük három-négy évesen megkapja első korcsolyáját. A jégen az önfeledten száguldozó, játszadozó kamaszok mellett gyakran látni mosolygó családokat és egymásba karoló idősebb párokat is, hiszen olyan ez, mint a biciklizés. A korizást sem lehet elfelejteni, és megunni sem.

Az északi kezdet

Az első korcsolyákat rénszarvas- és lólábszárcsontból köszörülték, és ezeket a szánszerű talpakat szíjakkal erősítették a cipőhöz. A csontkorcsolya-leletek kora azt bizonyítja, hogy már az őskorban is korcsolyáztak az emberek, különösen az északi területek lakói. A Frithiof-mondából pedig kiderül, hogy a korcsolyát a vikingek is ismerték, 700 esztendővel ezelőtt.

A legrégibb írásos emlékek szerint 1570-ig elsősorban közlekedési eszközként használták a csontkorcsolyát azokon a vidékeken, ahol huzamosabb időre befagytak a vizek, és segítségükkel viszonylag gyorsan nagy távolságokat lehetett megtenni: Hollandiában a csatornákon, Norvégiában a fjordokon, Svédországban és Finnországban pedig a jéggel borított tavakon. A későbbi fába erősített vasélű korcsolya állítólag Izlandról származik, míg a mai acélpenge Hollandiából.

A száguldás élménye mindig is magával ragadta az embereket; a középkorban már versenyeket is rendeztek, és különféle játékokat is játszottak a jégen. Vannak például a 16-17. századból származó holland festmények és rézkarcok, amelyeken a mai jégkoronghoz hasonló játékokat örökítettek meg. Az északi népeknél a gyorsaság és távolság volt a szintmérő, míg a kisebb tavakkal rendelkező országokban a kedvtelésből begyakorolt tánclépések, forgások és ugrások, amelyekből kifejlődött a műkorcsolyázás.

Örömsiklásból versenysport

A 18. században néhány költő is felfedezte a jégen siklás kecsességében rejlő szépséget és izgalmat. Goethe vagy Herder például nemcsak szívesen korcsolyázott, verseiben is megörökítette ennek a téli sportnak a világát, így népszerűsítve azt, mígnem a korcsolyázás a század végére Németországban elismert testedzéssé vált. J.C. Guts-Muts 1793-ban az ifjúság testedzéséről szóló művében ezt írta: "Nem ismerek szebb gimnasztikát, mint a korcsolyázást. A tiszta levegőn és hidegben való mozgás jó hatással van a test és a szellem egészséges fejlődésére."

Míg Nyugat- és Észak-Európában már a 17-18. században hódított, Magyarországon csak a 19. században indult útjára. Addig úgy vélték, hogy a nők és az ifjú hölgyek számára kifejezetten káros a korcsolyázás: Mária Terézia 1777-ben kiadott Ratio Educationis rendelete például a diákokra nézve veszélyes tevékenységként beszél erről, mint ahogyan az úszásról is. A 19. században azonban már nálunk is közkedvelt téli társasági eseménnyé vált, elsősorban a Balatonon és a Duna jegén. Sőt, 1867-ben a világ első leghíresebb műkorcsolyázója, az amerikai Jackson Haines is ellátogatott hozzánk, hogy a befagyott városligeti tavon mulattassa a pesti közönséget. Az 1892-ben megalakult Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnek is alapító tagja volt Magyarország. 1893-ban pedig gróf Csáky Albin közoktatási miniszter elrendelte, hogy az iskolák gondoskodjanak tanulói jégpályákról, és ösztönözzék, hogy a diákok korcsolyázzanak.

A nemzetközi szövetség létrejötte komoly lendületet adott a versenysportok - a gyorskorcsolya és a műkorcsolya - kialakulásának: ettől fogva jegyzik a csúcseredményeket, és 1893 óta minden évben rendeznek világ- és Európa-bajnokságokat.

Vigalom és kikapcsolódás

Bár a versenyzést gyerekként kell elkezdeni, a korcsolyázás alapjai viszonylag könnyen elsajátíthatók akár felnőtt korban is, a kitartó gyakorlás során pedig a mozdulatok egyre tökéletesebbekké válnak.

A szabad levegőn való könnyed csúszkálás öröme egyaránt élmény a legfiatalabbaknak és az idősebbeknek is. A korcsolyázás elsősorban a láb - a comb és a vádli - izmait, valamint a farizmokat tornáztatja. Kezdő korcsolyázók gyakran panaszkodnak izomlázra vagy bokafájásra, ez azonban később, a mozdulatsor beidegződésével már nem fogja beárnyékolni a korcsolyázás örömét.

A téli levegőn végzett harmonikus testmozgás fokozza a stresszel szembeni ellenálló képességet, serkenti a vérkeringést, segíti a légzőrendszer és az immunrendszer működését, valamint számos krónikus betegség - például az asztma - rehabilitációjában is hasznosnak bizonyult már. De főképpen remek szórakozás és kikapcsolódás együtt korcsolyázni a jégpályákon, vagy megfelelő - legalább 10-12 centiméteres - jégvastagság esetén cikázni a befagyott tavakon, ahol a természetben élvezhetjük a siklás szabadságát.

Forrás: www.mujegpalya.hu

Sebők

Fotó: Förster Tamás

A cikk a Piac és Profit 2009. január-februári számának NHD mellékletében jelent meg.