Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez egy különleges,fantasztikus balatoni élmény lesz!

A MÁV Nosztalgia a klasszikus balatoni kirándulások hangulatát idéző vonatot indít június 26-án, szombaton a Balaton északi partjára, amelyen az uticél érdekessége mellett már maga az utazás is élmény. Badacsonyi bortúrára utazhatunk vagy meglátogathatjuk a tapolcai Tavasbarlangot, de akár a NOHAB mozdonyt is lefotózhatjuk a nyílt pályás megálláson. 

A nyári balatoni, vonatos kirándulásokat sokak a száztonnás piros dízelmozdonnyal, a NOHAB-bal kötik össze, amely évtizedeken át közlekedett ezen a vonalon. Június 26-án észak-balatoni kirándulást szervez a MÁV Nosztalgia, amely során az utasok választhatnak a régió kínálta számos programlehetőségből és látványosságból. A menetrend szerint az utas választja ki az úti célját, majd az adott városban leszáll, és az élményvonat visszafelé felveszi.

Az élményvonat június utolsó szombatján reggel startol a Nyugati pályaudvarról, majd első megállója a Balatonfüred előtti alagútnál lesz, ahol a vonatozás szerelmesei kívülről is fotózhatják a mozdonyt és a vonatot, amint az a nyílt pályán közlekedik.

Aki a Balatonfüreden leszáll a vonatról, két strand és egy élményfürdő, a tavaly megnyílt Sundance Park, valamint a Vaszary múzeum és a Csopaki borvidék kínálatából is választhat. Emellett Balatonfüred többféle városnéző túrát is kínál:
http://www.balatonfured.hu/index.php?page=kirandulasok&id=56

Aki pedig Balatonfüreden száll fel, vagy innét tovább utazik az élményvonattal következő állomására Badacsonyba érkezik. Itt a strandolás mellett a félnapos bortúra, illetve a Badacsonyi kilátó ígér tartalmas kikapcsolódást. Az ún. Badacsonyi Borúton húsz pince kínálatát is megkóstolhatják a látogatók.
http://www.badacsony.hu/images/stories/borutak1.jpg

A második, balatonkenesei fotómegállás után délben Tapolcára érezik az élményvonat. Tapolca városában a vonat visszaindulásáig érdemes meglátogatni a Tavasbarlangot, amely egyike volt hazánk azon alig kéttucat barlangjának, melyeket a barlangok általános védettségének kimondása előtt, már 1942-ben - hazánkban másodikként - védelem alá helyeztek. A karsztvíz által kialakított háromszintű barlangrendszert csónakkal lehet bejárni.

Az élményvonat a visszafelé úton is tartogat meglepetéseket, büfé és bárkocsijában könnyű vacsora elfogyasztására is lesz lehetőség, valamint a Piano kocsi zenekínálatát is felfedezhetik a kirándulók.

„Utazásainkkal szeretnénk új típusú utazási élményt biztosítani a kivételes programokra nyitott, világot látni vágyóknak. Célunk, hogy a maga nemében kuriózumnak tekinthető szolgáltatást nyújtsunk, melyek színt visznek utasaink, partnereink életébe.” - mondta Szendrey András a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezetője.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.