Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez nagyon rossz vicc volt, polgármester úr!

Még a vér is megfagyott a velenceiek ereiben, amikor a polgármester bejelentette, elmarad az idei karnevál. Persze csak tréfának szánta, majd hivatalosan is megnyitotta vasárnap a február 9-ig tartó karneváli programsorozatot Velence városában. Egymillió látogatót várnak idén is a látványosságra.

Jelmezesekkel teli gondolák felvonulásával vette kezdetét Velence csatornáin a karnevál, amely a hagyomány szerint egész Olaszországban elindította a húshagyó keddig tartó jelmezes felvonulások, bálok, utcai mulatságok hosszú sorát.

Szombat este, a csatornák felett repkedő akrobaták látványos előadása alatt fényjáték világította be Velencét, előtte a zombik serege vonult végig a lagúnák városának utcáin. A velencei karnevál idei témája a helyi művészet és hagyomány.

Az álarcokat most is engedélyezték Kép: Pixabay

Az önfeledt szórakozásnak, vidámságnak és tréfáknak szentelt farsangi időszakot Luigi Brugnaro velencei polgármester viccelődése nyitotta meg, aki műszaki akadályokra hivatkozva, pár perccel az ünneplés kezdete előtt bejelentette, hogy az idén elmarad a karnevál. A tömeg azonnal felháborodott és a polgármester gyorsan be is vallotta, hogy csak tréfált.

Az idei egymillió látogató fele a becslések szerint ismét külföldi lesz. Elsősorban a hétvégeken várható tömeg: január 30-án, amikor kiválasztják Velence legszebb lányát, valamint január 31-én, amikor felelevenítik az angyal repülésének hagyományát a Szent Márk-székesegyház harangtornyán.

A velencei vasútállomáson és az óváros központjában, főként a Szent Márk tér környékén ellenőrzési pontokat állítottak fel. Arra a kérdésre, miként lehet ellenőrizni az arcukat és testüket is teljesen eltakaró maszkos emberek áradatát, Angelo Sanna velencei rendőrparancsnok elképzelhetetlennek nevezte az álarc viseletének betiltását. "Maszkok nélkül nem létezik a karnevál" - mondta Angelo Sanna.

Civil ruhás rendőrök is elvegyülnek a tömegben, az ő dolguk a vészhelyzet felismerésén túl a zsebtolvajok kiszűrésére is. (mti-K.J)

Nálunk is áll a bál, és a farsangi bulikhoz isteni fánk is dukál, ahogy a nagyi készíti!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.