Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez nemcsak Amerika!

Soha nem volt még példa arra, hogy egy - úgymond - külföldi film nyerte volna az idegen nyelvű, illetve a legjobb mozi díjat is egyszerre. Ráadásul az alkotás rendezője, Bong Dzsun Ho is megkapta az Oscart – méghozzá kétszeresen: rendezőként és a forgatókönyvért is! A káprázatos, jó hangulatú díjátadón egyébként bejött a papírforma is, ami például a fő- és mellékszereplőket illeti, más területeken pedig a kimagasló szakmai tudást díjazták – foglalta össze az éjszakai Oscar-díjátadás történéseit Simó Veronika, aki 1995-ig a Magyar Televízió filmfőszerkesztője volt, és aki elsőként indította el az Oscar-díj átadások közvetítését Magyarországon.

Már eddig is minden jelentős nemzetközi díjat besöpört a dél-koreai Élősködők című film, de hogy minden elismerést bezsebeljen az Oscaron is, arra senki nem gondolt. Az alkotás kemény görbetükör szegénynek, gazdagnak egyaránt, de ez a szatíra egy olyan más látásmóddal világít rá a gondokra, amilyen eddig amerikainak, európainak ismeretlen volt. Ráadásul Bong Dzsun Ho – a rendezésen túl - társával még a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart is megkapta. Valóban világszínvonalú, pörgős, szórakoztató a produkció, aminek a másik nagy esélyes rendező, Quentin Tarantino is boldogan tapsolt. (Dél-koreai film még soha nem kapott Oscart!

Quentin Tarantino, Kép: flickr

Simó Veronika szerint az akadémia ezúttal nem akart a két nagy esélyes között, vagyis a Volt egyszer egy Hollywood és az 1917 című film között dönteni, hanem kinyitották az ablakot a világ felé.

Azért a Tarantino jegyezte, látványvilágában lenyűgöző, a 60’-as éveket idéző film is bezsebelhetett két díjat - a legjobb mellékszereplőnek járót, aki nem más, mint Brad Pitt, és a legjobb dizájner elimerés is ott landolt.

Brad Pitt, Kép: Facebook

Renée Zellweger is hozta a papírformát, megkapta a legjobb női alakításért járó Oscart a Judy című életrajzi drámában nyújtott alakításáért.

Ugyancsak a papírforma érvényesült, amikor Roger Deakinsnek adták a legjobb operatőri díjat az 1917 című produkcióért.

Renée Zellweger, Kép: facebook

Az aszfalt királyai cím film is besöpört két erős díjat - Michael McCusker és Andrew Buckland -, az egyiket a vágásért, a másikat a hangvágásért. Az autóversenyzésről szóló produkciót e két stáb szenzációs keretbe öntötte. Díjaik azt is bizonyítják, mondja a filmes szakember, hogy lehet a digitális technika a XXI. század nagyszerű vívmánya, - és ez most az operatőrökre is vonatkozik - az alkotó ember nélkül semmit sem ért.

A 92. Oscar gálán sem feledkeztek meg az elmúlt  egy évben elhunytakról, mint a napokban távozott Kirk Douglasról, vagy a magyar Urdvardy Annáról, aki 1917-ben a Mindenki című film producereként vehette át az elismerést.

Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia legismertebb világünnepén ezúttal is sok meglepetés várta a közönséget Los Angelesben, a színházteremben csakúgy, mint a képernyők előtt. Most sem volt műsorvezető, de azért két korábbi, Steav Martin és Chris Rock indításként csak előadott egy anti felvezetést sokak derültségére. Az este karmestere most először egy hölgy volt, és rövid, de fergeteges koncertet adott az Eminem. Mindenki bulizott, kivéve Martin Scorsese rendezőt, aki bár két kategóriában is érdekelt volt, békésen szunyókált - vagy csak úgy tett - ezalatt.

Kép: facebook

Az eseményen jelentette be Tom Hanks , hogy december 14-én megnyílik az amerikai filmakadémia múzeuma. Az is újdonság, hogy szerte a világból egy csomó új tagot vett fel az akadémia, így legközelebb mintegy hatezer ember dönt majd az Oscar-díjak sorsáról. Simó Veronika filmszakértő szerint nemcsak az idei eredmények, hanem a bővítés is azt jelzi, hogy friss levegőt engednek be az akadémia falai közé, és egy még nyitottabb, nemzetközibb intézetté válik a világ filmművészetének fellegvára.

M. Deák Kristóf, Kép: sajtóanyag

Gyuricza Mátyás nyerte a III. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Díjat Diák kategóriában. M. Deák Kristóf kapta a legjobb operatőr díját nagyjátékfilm kategóriában, Máthé Tibor, Jancsó Nyika és Szalai András életműdíjat vehetett át. Az ünnepséget a Pesti Vigadóban rendezték.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.