Vannak olyan emberek, akikkel ugyanis egyszerűen nem tudunk beszélgetni, mert vagy nagyon szűkszavúak, vagy túlságosan bőbeszédűek. A férfiak többsége azonban ki nem állhatja a szélsőségeket - pláne a beszéd terén. Nézzük, melyek azok a nőtípusok, melyeket az erősebb nem tagjai garantáltan elkerülnek!
Hárpia: aki csak rosszat tud mondani mindenről. Kissé fárasztó, és lássuk be, néha sértő is lehet a férfi számára, ha az általa oly nagy gonddal kiválasztott éttermet/filmet/szórakozóhelyet folyamatosan becsmérli a hölgy. Ez ellen két dolgot tehetünk: vagy lezárjuk a társalgást, vagy egy, a pszichológusok által részletesen kidolgozott és népszerűsített kommunikációs technikával élünk: nem engedünk utat a dühünknek, hanem nyugodtan elmondjuk, hogy bennünk milyen érzéseket kelt az, hogy ő minden, nekünk sokat jelentő dolgot lefitymál.
Udvarias: ugyan első hallásra nem zavaró, ha egy nő udvarias, hiszen bizonyos férfiak szeretik hallani, ahogy a hölgy megköszöni a vacsorát, a vendéglátást. Bár ha a hagyományos női-férfi szerepeket tekintjük - az udvarló, gyarló férfi és a félistennőként kezelt nőét -, akkor talán ez is túlzás. Ám vannak olyan tagjai a gyengébbik nemnek, akiknek a megnyilatkozása másból sem áll, csak mentegetőzésből, köszönetmondásból, vagyis az igenből és az ámenből.
Nyelvészeti kutatások egyébként is felhívták már arra a figyelmet, hogy a hölgyek sokkal több udvariassági formulát, kérdést, több habozást kifejező töltelékszót, és több olyan visszajelzést kérő formát használnak, mint amilyen az "ugye". Ha ilyen emberrel találkozunk, sajnos nem nagyon tudunk mit cselekedni, hiszen arra csak nem kérhetjük meg, hogy ne legyen annyira udvarias. De abban reménykedhetünk, hogy ha oldódik a hangulat, ő is jobban elengedi majd magát.
A csendes: nincsenek önálló megnyilvánulásai, bár saját gondolatai igenis vannak, de lebecsüli ezeket, mondván, nem elég jók arra, hogy más is meghallgassa. A kérdésekre igennel vagy nemmel felel, nem indokolja meg, miért is válaszolt így. Bár lehet, hogy ha rákérdeznénk, zavarában nem is lenne képes megmagyarázni döntését. A szocilingvisztika, vagyis a nyelv és a társadalom összefüggéseit vizsgáló tudományág szerint mindez a neveltetésből fakad: aki hagyományos, férfiközpontú famíliában nevelkedett, ahol a hallgatás és elfogadás az asszonyé, a szó és a hatalom pedig az uráé, annak beidegződött vonása a szűkszavúság.
A bőbeszédű: ideje lerántani a leplet arról a hiedelemről, hogy a nők jóval többet beszélnek, mint a férfiak. Nem így van, James Pennebaker, a texasi egyetem pszichológusdoktora ezt be is bizonyította, miután pácienseire olyan apró szerkezetet kapcsolt, amely valóban rögzítette, hogy az illető egy nap alatt hány szót ejt ki a száján.
Az igaz, hogy a nők sokkal többet beszélnek emberekről, míg a férfiak inkább tárgyakról diskurálnak, de ez nem azt jelenti, hogy a gyengébbik nem tagjai pletykásabbak lennének. Nem ám! A Yale Egyetemen végzett kísérletek szerint az urak is legalább annyit susmusolnak az ismerőseik magánéletéről, mint kollegináik. Persze ettől függetlenül valóban léteznek zavaróan bőbeszédű egyének. Azonban még mielőtt megharagudnánk rájuk, gondoljuk át, mi lehet az okuk arra, hogy nem hagyják szóhoz jutni beszédpartnerüket. Könnyen lehet, hogy nagyon szoronganak az adott szituációban, és így próbálják kompenzálni érzéseiket.
A mocskosszájú: még ma is visszatetszést kelt az emberek többségében az, ha egy nő szájából káromkodást hall. Pedig sokan nyomatékosítják ezzel mondanivalójukat, tudattalanul is. Egyes feminista vélemények szerint mi, nők kettős kötésben szenvedünk. A hagyományos női nyelvhasználat, a finomkodás, az udvariasság akadálya annak, hogy erős, racionális, a hatalommal élni tudó lényekké váljunk. Azonban ha a nyelvhasználatukon változtatunk, akkor nőietlennek, agresszívnek, kevésbé szerethetőnek fognak minket tartani. Ezt a tézist lehet cáfolni, de igazat is lehet adni neki, de az biztos, hogy a csúnyán beszélő nők a mai napig nem a férfiak kedvencei.
