Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezen is múlhat a gyerek következő bizonyítványa!

A látásproblémák nem csak testi panaszokat okozhatnak a gyerekeknél, de a teljesítményük romlását is. Dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész főorvosa szerint, ha az iskolakezdés után kiderül, hogy a gyerek nem jól írja le a feladatokat, sokszor téveszt és még a feje is fáj – a problémák hátterében gyakran a rövidlátás áll.

Mit jelent a rövidlátás?

A környezetünkben látott tárgyak képe összetett folyamatok következtében végül az agyunk látásközpontjában jön létre. Ha egészségesen működik a szem fénytörése, a beérkező fénysugarak az ideghártyán (retinán) egyesülnek, így éles kép keletkezik. Rövidlátó szem esetében azonban a fény, illetve a nézett tárgy képe még retina előtt fókuszálódik, így a kép homályos. Milyen jelek figyelmeztethetnek erre egy óvodásnál, iskolásnál?

Például, hogy a gyermek rosszul céloz a labdajátékokban, célba dobásnál, nem ismeri fel az ismerősöket a távolban, távolba nézéskor hunyorog, így próbálja élesíteni a homályos képet. Iskolásoknál egyértelmű jel, ha rosszul olvassák a táblára írt szöveget, esetleg egyáltalán nem tudják elolvasni, ha gyakrabban panaszkodnak fejfájásra, melyet a szem megerőltetése is okozhat.

A hajlam öröklődhet

A látásproblémák kialakulásánál sajnos nagy szerepet játszanak az örökletes tényezők, így ha a szülők, nagyszülők, testvérek is szemüveget vagy kontaktlencsét viselnek, feltétlenül ajánlott a látásvizsgálat elvégeztetése a gyermeknél. A hajlamot azonban számos tényező befolyásolja, így például a túl sok, nem megfelelő fényviszonyok melletti, túl közelről történő olvasás, sőt, jellemzően a számítógép használat.

Épp ezért lenne fontos, hogy a „gyanús” gyerekeket még iskolakezdés előtt vagy a probléma jelentkezésekor minél hamarabb vigyék el szemészorvoshoz. A problémák így idejében kiszűrhetők és megfelelő módon orvosolhatók. Az éles látás pedig jelentősen növelheti az önbizalmat és akár már rövidtávon javíthatja a teljesítményt.

Kép:Pixabay

Már az óvodások is vizsgálhatók

-Sok kisgyerek tarthat a vizsgálatoktól, őket mindenképpen érdemes megnyugtatni: a látásvizsgálat egyszerű és nem fáj - hangsúlyozza dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész főorvosa. - A vizsgálat első lépése általában a gyermektáblák olvastatása, amely során felmérhető a rövidlátás mértéke. Adott esetben már gyerekeknél is használható a komputeres szemvizsgálat, amely szintén a hibát méri fel. Ha úgy ítéljük meg, hogy szükséges lesz a szemüveg, próbakeretbe helyezzük a bemért dioptriájú lencsét és ellenőrizzük a látást. Amennyiben más jellegű problémára is gyanakszunk, szóba jöhet a pupillatágító szemcsepp beadása után a fénytörési hiba lemérése, és a réslámpás vizsgálat is. Fontos a gyereket is meggyőzni arról, hogy a vizsgálatok fájdalommentesek - egyedül a pupillatágító szemcsepp okoz pici csípő érzést.

Csakis szemészeti vizsgálat után készülhet a megfelelő szemüveg, amellyel biztosítható az éleslátás. Ha sikerül megfelelő, biztonságos és ízléses keretet találni, a gyerekeknek szívesen fogják viselni a divatos kiegészítőt.

www.oxygenmedical.hu

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.