Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ezrek a rák ellen

Vasárnap több ezer ember vett részt a Margitszigeten az immár hagyományosnak mondható, hazánkban 19. éve megszervezett „Fuss a rákkutatásért" jótékonysági eseményen. A résztvevők a szinte még nyári napsütésben tíz kilométeres táv leküzdésével fejezték ki szolidaritásukat a rákbetegekkel és támogatták a rákkutatók munkáját.



Az esemény fővédnöke Horváth Csaba főpolgármester-helyettes volt.
A rendszerváltás óta mindenévben megrendezett sportnap egyre inkább megmozgatja a civileket és a hazai nagyvállatokat is. A „Fuss a Rákkutatásért” Alapítvány 1997 óta 150 millió forint értékű műszereket adományozott a rákkutatással foglalkozó magyar orvosok, kutatók részére.

A Kanadában huszonhat éve indult mozgalom mára az egész világon hagyománnyá lett, hisz ötven ország ötszáz helyszínén emlékeznek az alapítóra, Terry Foxra. Ugyanis a kanadai fiatalember volt az, aki kitalálta, hogy rendhagyó sportteljesítménnyel felhívja az emberek figyelmét és pénzt gyűjt a rákkutatásra. Úgy döntött, hogy rákbetegként, műlábbal – egyik lábát amputálták a betegség miatt - elfut Kanada egyik partjától a másikig. A futás 143. napján, a megtett táv 5373. kilométerénél Terry Foxnak meg kellett állnia, a rák ugyanis átterjedt a tüdejére is, és néhány hónapon belül meghalt.

Kezdeményezése nyomán minden évben sok ezren állnak rajtvonalhoz, hogy fussanak a rákmentes életért és felhívják a figyelmet arra, hogy egészségünk megőrzésének kulcsa a kezünkben van.


A főpolgármester-helyettes, aki maga is lefutotta a tíz kilométeres távot a startpisztoly eldördülése előtt elmondta: „a legolcsóbb és leghatékonyabb egészségügyi ellátás a megelőzés. Mindnyájan, akik rajthoz állunk, ebben szeretnénk példát mutatni. Virtuális versenyfutás zajlik, a terjedő, elhatalmasodó, mindig új formában megjelenő alattomos betegség és a kutató, gyógyító orvostudomány között. A győztes csak az ember lehet! Ezért, aki tud, fut, aki tud, adakozik egy jó ügyért.”


Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.
Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért

Ragyogó tincsek: 5+1 bevált tipp az egészséges hajért 

A hajunk az egyik legfontosabb ékességünk, amely alapjaiban határozza meg a megjelenésünket és az önbizalmunkat.
Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre

Szemhéjplasztika: megoldás a fáradt tekintetre 

Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a szemeid körüli terület többet elárulhat a korodról, mint bármely más rész az arcodon?
Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.